Tompa Mihály
A TÁVOZÓ UTÁN.
Oh bájos égi hölgy, kinek mosolya fény!
Kihajt a száraz ág ajkad lehelletén,
S fénnyé válik a köd, melybe szemed tekint...
Ah bájos égi hölgy, hová tünsz el megint?
Feléd tártuk karunk, szivünk fenn dobogott,
Midőn közel láttuk tündöklő homlokod!
Midőn közel hittük, miről rég álmodánk,
De a kép szétfoszolt, - köd s éj borult reánk!
Jösz s eltűnsz hirtelen! Vétettünk ellened?
Mert a boldogságot nekünk nem engeded,
Hogy, - bár fogjuk kezed, - az oltárhoz vigyünk,
Megkötni ott veled örök, szoros frigyünk!
A szellőben, melynek jó illat jár nyomán,
Egünknek bíborán, földünknek bársonyán,
Sik téreken, miket dússá tesz a kalász
S fölséges bérceken - örömet nem találsz!
Mulatni nem kivánsz a sirhalmok felett,
Hová sok hű szivet szerelmed fektetett;
A holtak emléke s élők fájdalmai
Nem birnak-e hozzánk enyhitni, hajtani?
Hol vagy, tündér leány? tán itt rejlesz közel,
Szabad bércek között, miket felhő ölel;
Vagy át a tengeren nagy-messze elmenél,
Midőn itt a fákról lesárgult a levél?
Boldog nép s táj, ahol felverted sátorod!
A lét könnyű s szabad, a szív hő s bátor ott,
Harsogják nevedet folyam, völgy és orom,
S örök tűz ég hiven őrzött oltárodon!
Oh, mi vágyunk is utánad tévelyeg...
- Mint nyugvó nap felé mennek a fellegek,
Megkóstolnánk érted kínt, bujdosást, halált...
A sors, birásoddal, hajh mégis meg nem áld!
Büvös tündér-leány, fordulj ismét felénk!
Ha még egyszer téged keblünkhöz ölelénk,
Ha még egyszer minket hév ajkad csókola:
Oh, el nem bocsátunk többé soha... soha!
Jegyzetek
1. L. a »Látogatás urambátyámnál« hasonló sorait [VISSZA]
2.
A vers korábbi fogalmazásában ezután a következő versszak volt:
Hány szerelmes verset írtam
Éjfelenkint, tudj' az ég!
Kár, az álom hogy legyőzött,
Mert így is csak Isten őrzött,
Hogy még költő nem levék. [VISSZA]
3. Az »Életem« korábbi fogalmazásában még ez a versszak következett:
Nem sok kell a szívnek, hogy boldoggá legyen,
S elbír számos csapást, mig üdve szétenyész,
Ha végre mégis ah! veszítni kénytelen:
Megnyugvást nem ad, nem kárpótlást az ész.
Szivem, levert a kín! de azt ne tudja más,
Embertől fáj a gúny, fáj a vigasztalás. [VISSZA]
4.
A vers első megjelenésekor itt ez a két versszak volt.
Jő legelve és megáll az őzfi
Szélinél az ó farkasveremnek,
Hol kökény barnúl a törpe bokron,
S csipkefán piros bogyók teremnek.
A vadszőlő bajszos venyigéi
Lombos ágon össze-vissza folynak,
Mely tanyát ad rejtekébe estig
Fényt kerülve pislogó bagolynak. [VISSZA]
5. Itt még ez a versszak következett:
Napkeletre néz a bérci kunyhó,
- Napkelet pompája mondhatatlan! -
S rejtve a nap égető tüzétől,
Délután már hűvös árny alatt van. [VISSZA]
6.
A vers első megjelenésekor ez a versszak következett:
Úgy illeném én a boldogság ölére:
- Kitől életemnek el van útja zárva -
Mint egy bársonyfedte úrhölgy kebelére
Az éhes, a sápadt arcú rongyos árva. [VISSZA]
7. Korábbi megfogalmazásban:
Némán köszöntlek, csöndes éj. [VISSZA]
8.
A vers első megjelenésekor a következő két versszak helyett ez volt:
S bár elfedett az éj előlem,
Kékes hullámu messzeség:
Emléked lelkem általhatja,
Rajtad függ vágyó gondolatja,
És régi fájdalmam új lánggal ég...!
Kékes hullámu messzeség!
Hozzád szerelmem rózsaága fűz,
Tőled vesztésem kinzó réme űz,
Kékes hullámu messzeség! [VISSZA]
9.
A vers első megjelenésekor teljesen elütő szöveg volt e szakasz helyén:
Langy sugár a menny meleg csókja,
Kék tengere hűvös fuvallat;
A szótlan éjfél, méla csönddel,
Csókolgat össze lelket, ajkat.
Alusznak a rétek virági...
Közöttünk halkan énekelve, csak
Az éji őr halad sietve,
Az éber éji őr, a gyors patak.
Lágy hangot hallok... mintha méhe-
Raj a virágon döngicsélne...
Talán zenélő légtündérek
Lebegnek el fejem felett?
Vagy lelkem üvegharangját
Csöndíté meg a képzelet?
De újra hallom a
Méhdöngicsélés lágy neszét... mi volt...? [VISSZA]
10. A korábbi szövegben itt még ez a versszak jött:
Nyájas képek, fényes szíválmak
Pirosan lengő vitorlája
- Merengés leble fúva rája -
Röpíti vígan életsajkámat.
Boldog hajós! a sajka száll, s kiköt
Száz ismeretlen tündérpart fölött.
S az első fénysugárral
Kelő dalos madárral:
Elmondom én is álmomat,
Mely szívem hajnalig kisérte;
És a felébredő korány,
Mint egy szerelmes kis leány,
Pirulva összecsókol érte... [VISSZA]
11.
Korábbi fogalmazásban az utolsó versszak előtt még ez a szakasz volt:
De áldva legyetek, ti édes jó fiúk!
A barátság földén teljes kalászfejek,
Nektek köszönhetem: életem konkolyos
Vetésének tüzes üszköt hogy nem vetek!
Kifakadtam... az elkeseredett
Fájdalmat elnyomom mert nem lehet.
Nem ittam még... lelkemben már is úgy
Garázdálkodik az emlékezet. [VISSZA]
12. Korábbi fogalmazásban itt ez a két versszak jött:
Majd beszélek nékik füvek- virágokról,
A méhest megnézzük, fogdosunk pilléket:
Csak az ákácfáról hallgatok előttök,
Csak az ákácfához nem vezetem őket;
Ne tudják meg, hogy ez apjuk kedves fája,
S mély elmélkedéssel tér gyakran alája.
Halovány hullatag virág, s szúró tövis,
Mit ákácfának a gazdag természet ad;
Halvány örömet nyújt halandónak a sors,
S a halvány örömhez metsző fájdalmakat:
Akác tövise nem, virága leesik;
Boldogság mézében méreg-csepp rejtezik. [VISSZA]
13.
A vers első megjelenésekor e két sor helyett ez állott:
Pályám társai oly idegenek,
Csak bántalomban szívök lángmeleg; [VISSZA]
14.
A következő négy sor eredetileg ez volt:
Hová röpülsz bolygó képzet velem?
Én a leányokat jól ösmerem...
Lám, e nyájas jó lelkek, kiket én
Ugy bálványoztam annak idején,
Kiktől annyi szép szó és vers miatt
Koszorút vártam, fonnak kosarat!
Jól van! kegyetek én nem keresem!
A természet lesz én szerelmesem! [VISSZA]
15.
A versszak helyett a költemények első kiadásában ez állott:
Hányszor szívtam be újra kebeled
Két halma közt felforrt lélekzetem!
Hányszor fonódtak össze fürteink,
Hányszor dobbant meg szívem szíveden! [VISSZA]
16. E két éneket Tompa imakönyvébe, az »Olajág«-ba is fölvette, több változtatással és toldással. L. ott. [VISSZA]
17.
Az 1847-es kiadásban a következő négy sor helyett ez volt:
Készek vagyunk, párttérdekink
Csatáin egymást falni fel;
Hitünkkel lelkünk és honunk
Árúba vetjük, hogyha kell. [VISSZA]
18.
A következő négy sor pedig így hangzott:
Ha vész üvölt: a kőfalas
Szomszédba gyáván illan át;
S megmenti tűz-lángból a nő
Dús ékszerét, - aztán fiát. [VISSZA]
19.
Az első kiadásban (1847) a vers e sorokkal kezdődött:
Ősszel születtem, tudom, hogy tavasz,
Tavasz leend, ha meghalok.
Bölcsőmet hervatag lombok fedék,
Koporsóm rózsák, liljomok. [VISSZA]
20. Az Irodalomtörténeti Közlemények 1932. évfolyamában közreadta Gulyás József. [VISSZA]
21.
A vers első közlésekor itt még a következő versszakok állottak:
Felebarátimat én már jól ösmerem
Sok mérges sebhelyet hordozok lelkemen;
S éljek egy századig:
Lelkemben irántuk nem terem szeretet,
De borzalom lakik.
Az együgyü boldog, és boldog aki vak,
De hogyha szemeid általpillantanak
Világ- és életen:
Meg kell utálnod azt, és az emberektől
Elfordulsz hidegen.
S kit még önérzettel vere meg istene,
Ki eszmélni mer, hogy többet érdemlene:
Gonoszul elveszett;
Szerencse még, ha egy szelid őrülés ad
Lelkének menhelyet. [VISSZA]
22. A sor korábbi változata:
A honfi honfira vádaskodik. [VISSZA]
23.
A vers első megjelenésekor versszak helyett ez a két szakasz állott:
Sok ellenségem van, de mindegy,
Kevés kit én is szeretek;
Hanem az eső!... félek ettől.
Mint mumustól a gyerek
Kivált ha széllel jön, - no akkor
Minden táncol, recseg, ropog, -
Úgy hogy gyakran helyet cserélnek
Az ajtóval az ablakok.
Ugy ám! az ablak! itt valóban
Mélység magasság egyesül,
Künn a libák néznek be rajta,
S kézzel sem érem fel belül;
Biz isten egyszer hírre kap még
Az én házam, ha így halad.
Egy új Popeji lesz belőle,
Mélyen - mélyen a föld alatt. [VISSZA]
24. A korábbi változatban még e versszak is olvasható volt:
Legszebb az, ha tanácsba gyűlünk:
Egyházfi, kurátor, meg én
Csak elférünk, ha - egy keresztül
Ül szépen a ház küszöbén.
Ekkép egész belső személyzet
Épen harmadfelet mutat;
A többi a pitvarba' guggol
S kivül dicséri az urat. [VISSZA]
25. Az utolsó versszak korábban így hangzott.
Megénekeltelek... ne félj már!
Te élni fogsz e hangokon.
Mert azt mondják: tart éltet adal,
Csak tartson is fen jó lakom!
Mert bár igen becsűlöm a dalt;
Felőle mégis ugy lehet,
Hogy egyszer összedülsz felettem
S agyoncsapsz mint a verebet. [VISSZA]
26. A végstrófa két utolsó sora eredetileg ez volt:
Küldj tőlük amit mi neked nem küldhetünk,
Reményt, enyhűletet s örömtavaszt nekünk. - [VISSZA]
27. A versszak 3. és 6. sora korábban így szólt:
Gyűlölni...! nem élni!
- - - - - - - - - - - - - - - -
Szeretni... remélni! [VISSZA]
28. A verset az
1854-i kiadásban a következő versszak fejezte be:
Nem ilyen az ember élte!
Ah csak annak volna vége:
Őszi napfény ragyogása,
Őszi tájnak hervadása! [VISSZA]
29. Az Irodalomtörténeti Közlemények 1922. évfolyamában közreadta Harsányi István. [VISSZA]
30. Az Irodalomtörténeti Közlemények 1924. évfolyamában közreadta Császár Elemér [VISSZA]
