MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Tompa Mihály

A BORISZÁHOZ.

Világodat ki vígan éled,
Királyilag s nyugton fecsérled,
Mit a fukar perc osztogat;
Mig más lenéz, megró, elítél:
Oh én irígylem sorsodat!

Bolondságban bölcs, dús szegényűl,
Szerencsés vagy szerencse nélkűl,
Nyugton ballagsz járt útakon;
Nem futsz az ingovány lidérce,
Hiú remény után vakon.

Vágyad könnyen s gyúltába' célt ér:
Hajt a borág, - s a csalfa cégér
Lóg mindenütt, unszol, becsal...
Belől fogad szép szó, tüzes szem,
Vár a kedvet-szító ital.

S még némán ülsz, nem nyúlsz borodhoz:
A jó sors víg barátokat hoz;
Valamennyi korhely, de hű:
S minő órák! mint tombol a sziv...!
Ha szólni kezd a hegedű.

Megszépül a világ s kitárúl...
Szivárvány int a láthatárrúl,
Zöld ágon ül dalló madár;
Örömben reng a tiszta csermely
S a szellő azt susogva jár.

A bor s a jókedv árja pezsdűl:
Szép, szép az élet mindenestűl!
Útán, mely rózsás, egyenes,
Igazság, béke csókolóznak...
Hibás az, ki hibát keres!

Hol volnának szirtek, mocsárok?
Nincs itt kétség, nyomor, seb, átok.
A más mellére nincs ki hág...
Olyan jó s boldog minden ember...
Éljen e szép, dicső világ!

Igy. - S elszunyadsz a csárda padján,
Kemény az a diófa, - hagyján!
Elég finom pelyhhel tömött
Párnán ohajtják a te álmad,
Mely ringat lágy karok között.

Igyál... igyál. Boldog halandó!
Lehetnék bár hozzád hasonló,
Olyan, ki a pohárhoz ért:
Fagyos józanságom cserében
Odadnám a hő mámorért!

Csalódni és szunyadni vágyom...
Hogy az élet mindig ne álljon
Torzképivel szemközt velem;
Mert kín mindent érezni, látni,
Igy józanon, igy éberen.

Küzd sok nehéz kérdéssel elmém,
A bog csalárd végét ha lelném:
De bontva, még inkább kötöm;
El-elhagyom, meg újra kezdem...
Munkámban nincs siker s öröm.

Remegve várom, ami majd lész;
De hallgat a szó, nyugszik a kéz,
Mely rögtön alkot s romba zúz;
A multat kérdem a jövőről...
De nincs tanács, nincs kalaúz...

Gyötrődöm és lelkemre gyűl sok.
Az álló ködben, mely körűl-fog
És nem vonúl alá, se föl:
A gondolat... a gondolat, hajh!
Az észt rabolja el s megöl!