MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Tompa Mihály

A SZEGÉNY ÉS GAZDAG.

Volt egy szegény ember
S hét élő magzatja;
(Mert ki tehet róla
Ha az Isten adja?)
Sorban egymás után
Mint az orgonasíp,
S azonképen sipít.

Édes anyjok pedig
Rájok egyre zsémbel:
Az Isten sem győzné
Ezeket kenyérrel!
Ugy belefáradtam
Mosni, varrni rájok...
Te! csak meghalnátok!

S a szegény ember szól
A feleségéhez:
Éjh, éjh, édes anyjok
Ugyan csak ne vétkezz!
Belőlök parancsol
Az Isten istápot
Vénségünkre, látod!

De biz a jó asszony
Nyelve meg nem állhat;
Csak adja, csak adja
Őket a halálnak;
Amidőn véletlen
Kettő megbetegszik,
S meg is hal az egyik.

A többi is mikép
Jöve a világra:
Ugy hull egymásután,
Mint a fa virága;
A hetediknek is
Megállott a szíve...
Virágkoszorúval most van kiterítve!

Van szegény anyának
Szörnyü nagy fájdalma,
Fejére kulcsolja
Két kezét jajgatva;
Körmével ásná fel,
Kikre zsémbelt élve...
Hanem annak vége!

Azután amicskét
Az élő meghagyott:
Szegény vagyonából
Elviszi a halott;
S ha valaha kellett,
Most kén koporsóra...
De nincs a jámbornak deszkát venni módja!

Nagy szorultságában
A gazdaghoz fordul;
De az kölcsön nem ád,
Nem hogy irgalombul.
Szegény mit tud tenni?
Temetőbe méne:
Sirt megásni mélyre.

Aki meghal, nyugszik,
Gondolja ekképen,
Koporsó nélkül is
Az Isten földében!
Az Úr adta őket,
Az Úr el is vette...
Áldassék az Úrnak szent neve érette!

És amidőn leér
Három ásónyomra:
Megkoccan az ásó
S lész az éli csorba;
És talál egy üst pénzt...
Tele van belőle
Az átalvetője.

Haza viszi: anyjok,
Nézd csak, beh tenger pénz!
Amaz odatekint,
Azután rá sem néz.
Holmit rakosgatván,
Könyje pereg rája:
Ez a kendőcskéje...! ez a csizmácskája...!

A hetedik gyermek
Már a hant alatt van,
S leli az éj, a bús
Szüléket álmatlan.
Valaki kopogtat
A szegény ablakán
Böm, böm... a szél talán!

Nem az volt: a gazdag!
Aki jött a pénzért;
Megtudván valahogy
Szegény szerencséjét:
Felkészült elvenni
Fortéllyal, vagy máskép;
- Szeretvén a másét.

Nem rég udvarában
Ép egy bikát vágtak,
Felveszi hát kormos
Bőrét a bikának;
Böm, böm... nyisd ki gyorsan!
- Ezenképen dörmög -
Én vagyok az ördög...

Add ide a pénzed,
Tudom, van, ne tagadd!
S ha ide nem adod,
Elviszlek magadat!
S az ördög meglátszik,
Két szörnyü szarvával,
Az ablakon által.

Csak a lelkem ne bántsd,
A pénzt vihetd tőlem!
S kidobja a szegény
Az átalvetőben,
Hogy szarván akadt fel
Madzagánál fogva,
Amidőn kidobta.

A hamis keresmény
Nehezebb mint látszik:
A gazdag alig bir
Hatolni hazáig.
A bika nagy szarva
Fejét majd be-zúzza,
Mert a pénz is húzza.

Otthon bezárkózik...
Próbálja egyedűl
Levenni a kincset, -
De az nem sikerűl;
Majd egy akarattal
Egész házanépe
A tarisznyának áll, - s nem boldogúl véle.

S maga, dühödten a
Falhoz dörgölődzik;
Fejét a nagy teher
Le-lekapja földig;
Összevissza tör, ront
Sok drága jószágot;
Bőgött, öklelt amint szabadulni vágyott.

Majd lerogyik: jaj, jaj!
Megfogott az átok...
Ki elvegye rólam:
A szegényt hijjátok!
S megjövén a szegény
Róla könnyen elvett
Aranyat és terhet.

De a gazda baja
Itt véget nem ére,
A kérges bikabőr
Rásült a testére;
S mintha vas keztyűben
Volna minden tagja:
Úgy megszorongatja.

Bőszülten felugrik
S száguld a világba;
Merre átka üzi
S viszi a négy lába.
És fut tüskén, bokron,
Árkon és göröngyön...
Csak ezt hajtva: böm, böm!