Tompa Mihály

A SZERETET.

Felkölt az inség zordon angyala,
Parancsát osztva bősz szolgáinak;
És a sötét had el-szétnyargala...
Pusztitni gyors, erős, - engedni vak.
Járvány, égés tanyát, várost keres,
Halmot, mezőt a rekkenő aszály,
Hogy amidőn gond, baj már is feles:
Kenyér nélkül maradjon annyi száj.

- Hah, mily szín lész az emberen, midőn
Elhullni látja, mint Jób, nyájait!
S nem állhatván a lángoló tetőn:
Ajtót korom-, füst-, zsarátnakba nyit.
Gyönyörködöm, ha jobbat vár, mikor
Csak változást hozok rá uj bajúl; -
És ő rendet, jogot lábbal tipor,
A fájdalom miatt megszilajúl.

S nyujt-é vidúlást hegy, völgy képe? Nem!
Réten, barázdán kisül fű, kalász;
Lész nyilt keblével a föld éktelen
S önhamvában feloszló hulla, váz.
... Imát hallok, mely kárhozik, tagad,
Kacajt üt ajkam, hogyha láthatom
Az embert, mint éhes fenevadat
Verekedni egy íznyi falaton!

S hozott bajt, kínt, de a setét öröm
Korán volt a megsujtolt emberen,
Nem birt mozdítni a határkövön,
Hogy sziv szivhez legyen hült, idegen;
Az érzés nyugtalan felrezzene...
És rendbe hozni, mi feldult, zilált:
Kinyult a munkás részvétel keze; -
- Az ember szenved, a testvér kiált...!!

Levél, szirom ha csüggedt, halavány,
És szomjuság epeszti a kehelyt,
Kicsíny a csepp, mit  a nap hajnalán
A szánó ég szül és a földre ejt;
Kicsíny a csepp, de áldott, enyhitő,
Egy-egy nap élte biztosítva van,
Mig felleg gyűl s jön a régvárt idő,
Melyben eső hull csendes-gazdagan.

Hull a köny is... szünik milljók jaja,
Világ gyúl a nyomor vermén, alant:
Megnyílik a paloták ajtaja,
Behíva meztelent, hajléktalant.
Megindulással van szem, szív teli...
Nagy és kicsiny, szegény s dús egyetért,
A kalibák lakója megszeli
Az éhezőknek barna kenyerét.

Ah, e nehéz seb közösen sajog...!
Mi egynek árt: mindnyájunkat fogyajt:
Ragaszkodást szültek nyomor, bajok,
S megosztunk most fájdalmat és sohajt.
Hadd hívja vissza bősz küldötteit
A rontó szellem, szégyent aki vall...
Nem, nem! a legkisebb se vész el itt!
- Im az oltár, hű áldozóival!

S kiben mindennek teljessége lett:
Szent égi láng! magasztos hatalom!
Jelen van az áldozók közepett
A múzsa is e szerény lapokon;
Tömjénnel jött fénylő oltárodig,
Honnan minden, mi nagy, szép s jó, ered, -
Kiben áll a világ s megtartatik,
Te égi láng: szeretet, szeretet!