Tompa Mihály

BUCSÚ.

Itt vagy tehát, megjöttél csakugyan,
Te kedves új könyv, diszes almanach!
Olvastam rólad, hallám híredet,
S alig vártam már, hogy meglássalak!
Amit igér a gazdag tartalom:
Sok szép novellák, versek s egyebek;
Mégis a képek s a pompás kötés,
Majd meglátd, hogy legjobban tetszenek!

Ki gondolná, hogy egykor rongy valál,
Ha látja tiszta, hófehér lapod?
Ki hinné, hogy ki tele irja azt,
Nem a dicsőség szőnyegén tapod?
Hogy akik ily varázs dalt zengenek,
S lelkökben ennyi szent, nagy eszme él,
Nem sorskegyelt, dus, boldog emberek,
Hanem... de csak hogy már megérkezél!

Örűlök néked! pedig örömem
Hamar elmulik szép álom gyanánt;
Valaki meglát és beléd szeret,
És elvisz, mint az eladó leányt.
Meglátogatnak ösmerőseim,
Kik vannak minden rangon és nemen,
És kérnek tőlem »olvasni valót«
Vagy csak felfogják szép egyenesen.

Vegyünk végbúcsút egymástól azért;
Szép könyvem, új könyvem, Isten veled!
Tapasztalod majd, hogy csak ráfogás
Mikép e nép titeket nem szeret.
Oh dehogy nem! a nyájas olvasó
Egymás kezéből szinte tép, ragad;
Ha megbánja is bársony tunikád:
De legalább nem únod meg magad!

Jobb házaknál az is megeshetik,
Lész ott pajtásod kisebb és nagyobb:
De biz azok nem értik nyelvedet,
Ha jobbra, balra megszólingatod.
Másutt meg lészesz egyes egyedül,
Hol a falról még a naptár se csüng;
Akkor türj...! s tudd meg mi az unalom,
Melyet jó pénzért ti hordtok nekünk!

S ne bánd, ha olykor kapsz fület, sokat:
Igy többet hallasz, és többet tanulsz;
Az se busítson, ha pingálva lész
Hölgyképeidnek szép hegyes bajusz.
Kárpótlásul az elbájolt leány
Kebléhez szorít, rajtad csókja ég;
Rád bizvák édes, boldog titkai...
És nem különben, - a teljes fazék!

De én is bízok most rád valamit.
Ha jártadban-költödben valahol,
Ez vagy amaz könyvemmel összejősz:
- Mert vagy száznyolcvan oda vándorol! -
Mondd meg nekik, hogy szép az útazás,
De öt-hat év rá mégis tán elég?
Viszontlátást szomjúzó lelkemet
Hátha már egyszer megenyhítenék!

Szerencsés útat, szép könyvem! ha majd
Vén napjaidban rongyos, csonka, vak,
Versek s novellák koporsója léssz,
S iróid is végkép meghaltanak:
Ne essék e dolog neked zokon,
Hálátlan a világ! mellőz, feled...
Jőj hozzám akkor, befogadlak és - - -
Hah, jön valaki! most Isten  veled!