MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Berzsenyi Dániel

AZ ULMAI ÜTKÖZET

1805. Octob.14d.

Mit hallok! Árpád honja határain
Álgyúk dörögnek! rettenetes veszély
     Zúg, mint dagadt felhők morajja
          S Bosporusok zokogó nyögése.

Egy nagy csapással mindeneket levert
A harc s dicsőség kénye, Napóleon,
     S mint Júpiter mindent lerontó
          Mennyköve, egy riadással elszórt.

Látom hazámnak fegyveres őreit
Réműlt futásban; látom az éktelen
     Vert had zavarját tébolyogva,
          S Bécs s Pozsony érckapuit vivatlan

Kitárva! Oh sors! oh csuda nap! mi ez?
Nincs hát remény már? - Itt az idő, magyar,
     Mely majd szabad lelked nem ismért
          Jármot akaszt te szilaj nyakadra.

Nyolc száz repült el már Budavár felett.
Villámok ádáz zápora, vérözön
     Toldult s rohant rád számtalanszor:
          Ámde te, mint az egekbe ötlő

Kriván, mosolygál a zivatar között.
Rémíthetetlen melled acélfalat
     Vont fel körülted, s vakmerően
          A haragos buzogányt ragadván,

Gigászerővel harcra szegült karod,
Vívtál ezerszer többel ezer csatát:
     Menj, most mutasd meg Zrínyi lelkét,
          Zrínyi dicső remekét, halálát!

Merj! a merészség a fene fátumok
Mozdíthatatlan zárait áltüti,
     S a mennybe gyémánt fegyverével
          Fényes utat tusakodva tör s nyit.

[1805?]