MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Berzsenyi Dániel

A TIZENNYOLCADIK SZÁZAD

Század hanyatlik. Már küszöbén vagyunk
Bámult korunknak, századok Istene!
     Buzgó örömmel feltekintek,
          S titkaidat huraim csudálják.

Népek születnek, trónusok omlanak
Lehelleteddel, s a te szemöldöked
     Világokat ronthat s teremthet,
          A nagy idők folyamit vezérlvén.

Hány századoknak szélveszes ostromin
Harcolt szerettem nemzetem ekkorig!
     Hány száz Charybdis s mennyi örvény
          Várta nemes remeked halálát!

Már sírba szállott hajdani nagy nevünk,
Már-már lecsüggött győzni szokott karunk,
     Mikor hatalmas szárnyaiddal
          Béfedezéd lebegő vitorlánk.

Megszántad e nagy bajnoki nemzetet,
Mely annyi harc közt vívta ki hantjait,
     S véráldozattal kérte vissza
          Ősei szent viadalma bérét,

Révpartra hoztad: Trézia karjain
Köztűnk Perikles napjai nyiltanak;
     Saturnus áldott lelke jött fel,
          S vérbe merült mezeinkre szállott.

Dicső szabadság temploma lett hazánk,
Nem dúltak ádáz, pártot ütő hadak,
     A szent rokonvér nem kiáltott
          A babonák tüze közt az égre.

Áldás virágzott a Duna partjain,
Áldásba' ferdett a Tisza síkjain,
     Áldásba' a vad Dráva berkin
          S Fátra kopár farain lakó nép.

S már mast Ferencnek títusi trónusa
Fénylik közöttünk: jer, magyar, e napon
     Nyisd meg dicsőült szent királyid
          Templomait, s leborulva áldozz.

Nézd, mely hatalmas népeket eltörült
Körülted e nagy s ritka időszakasz!
     Nézd, mely viszontság kénye játszott
          A legerősb szegeletkövekkel.

Téged megőrzött őseid Istene.
Trajánok s áldott Marcusok álltanak
     Kormányodon, kiknek királyi
          Homlokokon ragyogott az erkölcs.

Mindenható kar méri ki sorsodat,
Kar, mellyen ég s föld sarkai forganak,
     Kar, mely dicsőűlt őseidnek
          Rettenetes hadait vezette.

Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!
Eldődeidnek szép kora visszatér;
     Csak lelkeden tartsd, mennyi sok szent
          Vérbe került az igaz dicsőség.

[1800 körül]