Berzsenyi Dániel

A FÜREDI KÚTHOZ

Japet fiának sassa dulá vesém,
S a mennyből lehozott szikra emésztve ölt,
Midőn, dicső forrás, sebimre
Aeglei balzsamot áldva öntél.

Mint aki a szent Léthe vizébe néz,
Minden földi tehert róla lehullva lát,
S újjászületve nyílt karokkal
Elysion rokon árnyihoz lép:

Így adta vissza életadó ered,
Oh, kútfő, nekem az életet és reményt.
Így ébredék fel, s így ölelt meg
Partidon új öröm, új rokon kéz.

Itt leltem a jó Vajkit, az édes őszt,
Itt a téti szelíd énekelőt, ki már
A boldogult lelkek körében
Issza az ég örömit, jutalmát;

Kikhez vegyülve hársaid ernyein
A bús felleg alul hajnali pírjait
Az élet újra rám mosolygá,
S holt kebelem hideg éje virradt.

Itt leltem a széplelkü nemes magyart,
Pázmándit s szeretett szíve kegyes felét,
Ki vélem együtt cseppeidben
Enyhületet keresett magának.

Enyhítsd meg ezt is, a kora szenvedőt!
Márványoszlopidat felkoszortúzom ím,
Enyhítsd meg ezt is, mert ha szenved,
Nem leszek én is egész kigyógyult.