MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Tompa Mihály

SZERETLEK!

Szeretlek, mint a lelkemet! te vagy
Világom, életem!
S annyi édes jel, hogy viszont szeretsz
Nem hagyja kétlenem!

A légben multunk szép viráginak
Kisér még balzsama;
S az érzelem, minő felgyultakor,
Oly hév, oly tiszta ma!

Mosolygasz...! tudom, mit tesz e mosoly:
Mily szép, gyöngéd szavak!
S szived nem érti, mint fér össze, hogy
Szeretlek - s kínzalak!

Hogy egymástól, forró érzelmivel
Szivünk nem távolog:
Mégis borongunk, mégis nem vagyunk
Egészen boldogok!

Ne mondd, kedves! - mi boldogok vagyunk?
Mert mi a szerelem?
Gyötrelmet és kéjt virító bokor
Egy s azon gyökeren.

A szív, a szív játszik szeszélyesen
Magával és velünk;
Meg-meghasonlik, - ködlik, mint a hegy,
Búján kéjelgve csüng.

S nem kérsz-e váltva: zajt, csendet; napot
S éjet, bár fekete?
E habzásban az élet üdve van
S az üdvnek élete!

Testvér öröm s bú, - midőn ajakad
Édesden fölnevet:
Szemedbe érzed rögtön szökni az
Óvó könycseppeket.

A fény vakít  s lezárni ösztönöz
Setét pilláidat...
Nem vagyunk gyakran boldogok, maga
A boldogság miatt!

A szív rejtély! - a tó mélységeit
Mért föl-buvárlanunk?
Elég, ha ringató hullámain
Vigan jár csolnakunk!

Törőld le hát könyűd, és arcodat
Emeld fel nyájasan!
S ne hidd, hogy faggató kínjával is
A szív boldogtalan!

Az illatos rózsának életét
Szépnek nem tartanád?
- S a rózsa is saját tüskéiben
Szaggatja meg magát!