Szabó Lőrinc

Vers és szorongás

Versek égtek a zsebemben. Ez, az
látta már őket, ifjúság, s igaz,
hogy tetszettek, de én féltem. "Csak a
Nyugatba, kolléga úr!" "Csak oda!",
bólintottam. "Harasó! Öregem,
boldogan közlik: Babits maga sem
rímel különbűl!" Édes szédület
volt a reménység, megkönnyebbedett
benne egy percre szorongó szivem,
de utána titkon keservesen
káromkodtam: az istenit, ezek,
ezek is hozzá kényszerítenek,
az egyetlenhez! Babits s a Nyugat!
Adtam volna bár alább néhanap,
szívem csak hozzá húzott. Hetekig
lestem az iroda ablakait:
százszor indultam, és... Én? Oda? Föl? -
Százszor menekűltem a cél elől.