Szabó Lőrinc

Verlaine a szemináriumban

Jancsi: "Oh triste, triste était mon âme...",
s rögtön: "À cause, à cause d'une femme",
vágta rá a fél-szeminárium.
Verlaine-t boncoltuk. Rajtam, új fiún,
mázsás félszegség: tudtam bár, amit
Erika, Júlia, Erzsike, Judit
vagy Bátyuska (kinek Szibériát
idézték hars "harasó"-i); de hát
nagyon alföldi volt a francia
kiejtésem. "Oh triste..." Valaki a
fordítását mutatta. "Csodaszép!",
tapsolt a lányhad, "ugye?" "Nem elég...",
böktem ki én. "Tessék, kolléga úr?"
"Ez így még nem elég jó magyarúl,"
"S hogy jó?" "Óh, lelkem, mennyi bánat ért,"
kezdtem: "egy asszonyért, egy asszonyért,"
s végigmondtam... Csönd lett, csodálkozó.
S Bátyuska hozzám lépett: "Harasó!"