Szabó Lőrinc

Kettős hazánk

S csak így érdemes összebujni, csak
így, az Én végső, leghalálosabb
megnövekedésében. Valami
váltás ez, testé-léleké: mi, ti:
közös út; de még nénéd vagy hugod
soha senki el nem mesélte, hogy
ti hogy repültök. Ezek, csak ezek
fontosak, ezek a szárnyas tüzek,
ezek a lángnyelvek: mögötted a,
mögöttem a titok: szent árama
tölt ki s csap át rajtunk valaminek,
ami tán a legszemélytelenebb
az egész életünkben. Te, tudod,
hogy te nem te vagy, én nem én vagyok?
Kapcsolók mind a ketten! Utazunk,
tán a kéjes villamosság vagyunk,
az ízünk fény, tapintásunk zene,
s kettős hazánk egy csillag belseje.