Szabó Lőrinc

Karszt, éjfél

Karszt. Éjfél. Lesz még fény, tenger, csoda?
Vigyázz: karambol! Lóci fiam a
padon aludt. Vas himbált, száz kanyar,
rémült őr, láz és száguldó vihar:
alagút nyelt be és gargarizált
velünk, s kiköpött, s hogy csapott a láng
a kazánból, csattogó szirtfalak
vörhenye lobbant: mindjárt ránkharap
a szörnyű torok! Rabok és vakok,
fülkébe, mely sorsunkká változott,
s erőbe zárva, melyre burkai
zárultak más erőknek, pokoli
csikorgásban zuhantunk - föl? le? - Jaj,
az élet vitt, melyben annyi a baj,
s amelyből szöktem!... Őr voltam, s rab, és
világ szíve és kétségbeesés,
s úgy néztem, lelkem csönd és borzalom,
fiamat, aki aludt a padon.