Szabó Lőrinc

Ketten a strandon

Mikor Hal-Ősöm kimászott a part
láz-mocsarába és járni akart,
s ötvenmillió vízi év után
a Nagy Fényt itta, s esetlen, bután
sütkérezve még évezredekig
növelgette tüdejét, lábait,
roppant testében, sejtként, csíraként,
agya nem-gondolt gondolataként
én is ott voltam már... S hogy a napon
én hevertem a forró homokon -
álmok, emlősök, majmok, hápogó,
toronynyakú gyík-szörnyek, lángoló
páfrányok, hüllők, s iszonyú, örök
idők rácsa s húnyt pilláim mögött
egyszerre Őt láttam, éreztem a
bőröm alatt, Ősömet, az Adria
strandján, Őt, a régi árnyat, ahogy
bennem itta, élvezte a Napot.