Szabó Lőrinc

Kalypszó

Kalypszó istennő volt. "Rejtelek!",
"Titkollak!", súgta és ez lehetett,
ez az igéret a nevében a
legfőbb varázs: a Szerelem maga
vállalt, s biztatott, hogy nem árul el.
Egybe is kötöttem mindenkivel,
aki nő volt, szép s ismeretlen. Óh,
hány sugár szőtt, s hányat te, ragyogó
káprázatom! Ha a Nemzetiben
új csillag tűnt fel, dobbant a szivem:
mint te, az is csak név volt, puszta név,
de, hogy nem láttam, a tény épp elég
ürügy eggyé-álmodni teveled,
hiszen téged sem ismerhettelek,
mégis szerettél... Kalypszó, Titok,
óh, szűntelen játék, te, álmodott,
ma is te vagy a szövetségesem:
szégyelek élni... Rejts el, Rejtelem!