Szabó Lőrinc

Emberek

Emberek, hangyák, jöttek-mentek, a
kő-erdő állatai, a puha,
érzékeny hús, kínoké s gyönyöré,
millió ember, a nagyvárosé,
millió ember, s mint én, mind olyan
vagy olyasféle... Biztonságosan
jártam-keltem már köztük, hisz ahol
annyi bírja, ott az élet, a Boly,
nekem is csak tartogat valamit!
S bámultam a közösség műveit,
a szervezetét: mennyi mozdulat
kell, szükség és érdek összhangja, csak
ahhoz is, hogy egy ablak meglegyen
s a helyén legyen! Pedig hány s milyen
erő- és ész-üzem, új s régi, állt,
pulzált köröttem, s milyen komplikált:
mászkáltam az utcákon, s repeső
szárnyakon emelt a részeg jövő.