Szabó Lőrinc

Elmulasztott ébredés

Bujj, bujj, zöld ág!... Csak sóvárogtam... A
játék komoly volt: rácsa, kapuja
csillant, nyílt, aztán valahogy megint
eltűnt mindig a tüskelabirint
mögött a boldog Kert, az Édené,
ahová, jövőm kincsei közé,
úgy vágytam legalább belesni már...
Bujj, bujj, zöld ág!... - dudoltam - aki vár,
ami ott vár, az arany alma, a
tündér s a többi áhított csoda
ébredjen végre és ébresszen: óh,
túlhosszú álom, mutasd a való
gyönyörét, Csipkerózsát!... Oly közel
volt a titok, hogy nem hihettem el:
oly közel a Kert, hogy boldogtalan
kételyem maga zárta csak utam...
Bujj, bujj, zöld ág, nyisd, rózsám, váradat!
- Fent volt, s én vártam, hogy keljen a Nap!