Madách Imre

Áldás, átok

Mosolyg az ég! mosolya éltető,
Imádja azt az ébredő világ!
Feléje nyujtja lenge könnyeit,
Tavasz fuvalmban, mindenik virág.

Imám is égbe száll; ha az mosolyg
Bus életemnek kínos útjain!
S az ég mosolya bánatomra száll,
Dicső szemének kék sugárain!

Üvölt az ég, lesujtva átkait,
Borúba fúl a néma láthatár,
S a tar mezők lesorvadott körén:
Körülrepűl a sárguló halál!

S borzalmiban zajos imát kiván,
A föld üvöltve zúgja azt felé,
S imát rebeg szivemnek érzete,
Szemének, az ha üdvöm elvevé.