Illyés Gyula

ÁLMOMBÓL ÉBREDTEM

Álmomból ébredtem. A tenger, az enyhe,
      nyí, úgy kap a partba,
s köpi-nyeli nyálát, mint az eb, ha fekve
      fogait mutatja.

Végig a part hosszán, ameddig ellátok,
      mint kígyózó szörnyek
vergődnek a messze kivetett hullámok,
      holtan legörögnek.

Alszol, jajongó szád mosollyal övezve.
      Nézem fényes szádon,
mit vet föl a mélyből - bár egy röpke percre -
      a szörny-szülő álom.

Megismerhetlek most? Nem látok a mélybe.
      Sikoltsz s derű száll meg.
Ki támadott rád? A mosolygó örvénybe
      kit fullasztottál meg?