Illyés Gyula

A SEMMI KÖZELÍT

A vasárnap délutáni
mondhatni légüres falusi csöndben
meg-megújuló dörej-sor.
No, mégsem ágyúké.

A Schmidek-kocsmában tekéznek.
Hatvan év távolából. Az ekként régi ismerős - tehát
a mélytudatot is békéltető zaj -
még ismerősebb, ha meg-megszakad:
a két versenyző csoport most, ott is együtt söröz,
a bádogtányérba gyűlt pinkapénzből.

A csend időtlen kerete
emberi neszekkel pontozódik tele
falvanként nyilván mindenütt. A suta szó:
a "hiány-cikk" párjául a "zaj-hiány"
üdítően a tudatba szívható.

Az egyre távolibb pici neszek
úgy telítgetik, hogy - ürítgetik
oly zaj-üresre a földet-eget,
hogy - végy lélegzetet! -
a Semmi a legközelebb.