Illyés Gyula

A MŰVÉSZET RÉMURALMA

Szeme elé tartotta ecsete nyelét,
lemérte hüvelykujjával a távlatot:
célzott s máris tüzelt
Goya, Velazquez, Tintoretto
és tagjai mind a Statáriális
- a Talponálló -
Törvényszéknek, mely egyben
kivégző osztag.

Szíventalálva helyben ott
pulykává halhatatlanult
az Anyacsászárnő, elámult
menyei, leányai meg
baglyokká, tágult szeműekké;
tigris-fejet kapott az Admirális,
odvába faroló ravasszá
lényegült Gyula pápa;

miután - akár az előbbiek -
évszázadok óta immár
ő maga is, új megidézett,
áttolta a carrarai asztalon
az ítéletvégrehajtó kezéhez
a kialkudott halom aranyat.
Ráöntve még egy önkéntes mosolyt is.
Ahogy a vastörvény kívánta.

A múzeumi tágas folyosók
két falán most a korabeli keretek
ketrecében, kolumbáriumában
az öröklét menazsériája,
madárosztálya, halvilága:
kiolthatatlan sóvár
szem-meresztésekkel a rács mögül:
mikor lesz abszolúció.

Bár egy kegyes intés csak odaföntről
vagy idelentről
enyhíteni.

Soha. Te tudod. Te, te, Dante módján
fülelő, üzeneteikre.