Szabó Lőrinc

Tovább

Megkönnyebbűltem. A karonfogott,
pokrócbacsavart, rummal itatott
négy gyerek élt hát - a részleteket
később tudtuk meg -: egyik sem beteg,
sőt, ime, mind a lábán megy haza!...
Mehetek én is... De a Katlan, a
nagy káprázat, s a másik, a Patak
a szépnevű? - Óh, boldog iszonyat!
Mit tegyek? A rém nem nyelt senkit el,
de azért megvan, ott van, s látni kell,
látnom kell: még ma: ha már itt vagyok,
ki kell bírnom ezt a kis darabot,
a kis utat a kongó Gödörig,
ami hátra van!... Poklok lángjait
láttam egy Kondér alatt, s jegeket,
szakadékot, bíbor örvényeket,
és zöld Vadászt, amint kürtjébe fúj...
S kacsáztam tovább, lankadatlanúl.