József Attila

(A KELŐ KORONGBA HAJÍTOM...)

A kelő korongba hajítom heggyel
Vadbika vörös húsán kalapált gerelyét a fiatal szűznek.

Most indulsz el, hogy hazavezettesd falaimat -
Változó árnyékaim ittmaradnak elhagyott hűvösében.

Érzed a viharszellőt, az egymáshoz közelre bujtogatót?
A tétetett város előtt bosszúsan köszörűli csorbított szerszámait.

Most indulsz el, hogy új földet találtass magvaidnak -
Kövér gyerek alatt sem törik ott ketté a faág,
Leveleivel fölfogott kötényed ráncait igazítja.

Bontsam-e hát a felhőket magosba érő térdeimről?
Fektessem-e már szivünket egymásra a patak fehérlő kavicsain?

Melledet két domb őrizze kétoldalt,
Gyönge, kifejtett szádat marék érintetlen cseresnye óvja!

1926. márc.