Dsida Jenő

Egy fiúcskához

Mikor a fekete erdőben rikkant a rigó,
elérkezett, Elis, a te elnyugvásod.
Sziklaforrások kék hűvöséből iszik ajkad.

Ha homlokodból lassan vér szivárog,
hagyd az ősi legendákat
s a madarak röptének sötét jóslatát.

De te puha léptekkel jársz az éjszakában,
mely bíborfürtökkel rakodva csüng,
s mind szebben ölelsz a kékbe karoddal.

Zeng a csipkebokor,
mely a te holdas szemedet őrzi.
Ó, milyen régóta meghaltál, Elis!

A te tested: jácint,
melybe szerzetes mélyeszti viaszsárga ujját.
A mi hallgatásunk: fekete barlang,

melyből szelíd állat lép ki olykor,
s elnehezült pilláit lassan lehunyja.
Halántékodra fekete harmat csöppen,

végső arany a porladozó csillagokból.