Dsida Jenő

Cynthia, jer haza!

Míg mulatásba merülsz Baiaeban - Cynthia! - melyhez
          Hercules által vert vízközi út kanyarog,
s egyszer a Thesprotus országának partjai mentén,
          majd Misenus csúcsán nézed a tengereket:
drága szerelmünk éjjei jutnak-e néha eszedbe?
          Szíved legmélyén megvan-e régi helyem?
Vagy valamely ellenség elcsent már dalaimtól,
          Cynthia, képmutatón esdve szerelmed után?
Már ha időt pazarolsz, inkább vékonyka lapáttal
          hajtsd kicsi csónakodat átal a Lucrinuson,
vagy Theutras csobogó medrébe merülve lubickolj,
          paskolván evező kézzel a lágy habokat,
mint hogy férfi beszédét, kéjsóvár susogását
          hallgasd, fekve a part elhagyatott fövenyén!
Mert így csábul bűnre a lány, ha szeretve nem őrzik,
          így feled el fogadást, múltakat, isteneket.
Ezt nem azért írom, mert hogy nem tiszta a híred,
          ám mivel aggódó minden igaz szerelem.
Hát ne neheztelj rám, ha talán szomorítnak e versek:
          féltékenységem itt a hibás egyedül.
Több gondom, mint rád, a tulajdon anyámra se lenne,
          nélküled árva, üres volna az életem is.
Otthonom, édesanyám te-magad vagy, Cynthia, csak te,
          minden örömsugarat csak teneked köszönök.
Néha borús vagyok, olykor víg, s ha kiváncsi barátok
          kérdezik, azt felelem: Cynthia tudja, miért.
Jer haza hát mielőbb, csúf, züllött hely az a Baiae,
          mely megrontja a szűz, tiszta leányt gonoszul.
Sok keserű, szomorú válást okozott az a part már.
          Ó, Baiae, szerelem gyilkosa, légy nyomorult!