MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Csokonai Vitéz Mihály

A szeretet győzedelme a tanúltakon

Vígjáték - Felvonásban

Szerzette Január 24d. Napj. 1795. Cs. V. M.

v nax, pandamatwz erwz
          Anacr.

Közbeszólók.

Esmeretlen
Esmeretlenné
Öreg, ennek az atyja
Amor
Pallas
Farsang
Bohó

Első felvonás

1. Jelenés[1]

Esmeretlen

     Mind igaz, mind a legvalódibb philosophiából van merítve. De[2] -
- - Szépek, a lelket elfogják, magokkal elragadják. Hanem - -
- Én ezekbe a tusculana quaestiókban talám legjobban gyönyörködöm,
- igen szeretem én ezeket, - oh, mely érzékeny tisztelettel áldozom
én ezekért tenéked, oh, igen, - igen - mód nélkűl oh, te nagylelkű
Horatius! - - - vagy - - - Uram! majd el is felejtem íróját.
Érzem, érzem hatalmadat, Ámor! s bírod indúlatimat. Imé, áldozati
tűzzel ég ez a szív, melyet a tanúlt világ remekei formáltak, ah
kegyes kegyetlen! jutalmaztasd meg kívánságaival. Akkor, majd akkor
triumfális hattyúkon szálljatok be te és a te anyád énhozzám s
tegyétek magatok körűl paradicsommá az én életemet, majd akkor
új tűzzel fogom az én indúlatimat e kis óltáron[3] lángszínnel
kiábrázolni, egy pár fejér, tiszta fejér galambot áldozok mellette
tinéktek, de - de nem ölöm meg az ártatlanokat.[4]

Ária[5]

     Végre csak szolgáljak szerelemnek?
     Rabja légyek hát egy puha nemnek?
Óh, Ámor! érzem hatalmadat,
Csókolom méreggel kent nyiladat;
     Tőlts nektárt szívem mély sebére!
Te tudod lelkemnek szép kínzásit,
Te tudod kellemes sóhajtásit,
     Melyek egy szép felé repűlnek,
     Élesztgető szívén enyhűlnek.

D. C.[6]

2. Jelenés

Ámor és az előbbeni

Ámor[7]

Nem, nem, nem igaz! Annyi história mellett is azt nem tudni, hogy a
mai nagyvilágba nem módi már az apró szerelmeknél a nyíl s a nyilazás.
Egy könnyű pisztollyal járunk ma: ebbe az elpisztolyosodott világba a
nyilat fel se vennék, ki philosophus most, ki politicus, ki jakobinus,
ki naturalista, ki modista, amaz a maga képzelődéseivel el akarja
magával hitetni, hogy ő olyan machina, melynek rúgóját a szerelem nem
billentheti, amaz semmi főhatalmat magán esmerni nem akar, emez minden
isteni illetést tagad, s az ennyimet is, ez pedig az én sebeimet csak
módinak, az "Nagyvilághoz" úgynevezett - illő módinak tartja, mint a
púdert, figarót, anglus rockot s egyéb affélét. De várj rá, nagyvilág,
bizony megvettetésemért revolutiót csinálok, minden pár ember közt
revolutiót, minden pár embertől katonát kívánok. Én, aki a mesés
világba a mennyköves Jupiter kezéből is kivertem a Bronites faragta
tüzes mennyköveket egy nádszálnyíllal: én, aki a XIIId. százig, a
világfélte hérosok markából is leejtettem a haláltól kövén köszörűlt
kardot; én, aki Schvarz Benedektől fogva egy kis pisztollyal tüzelek
győzedelmesen akárkire is: én, - én most lennék semmi? Ágyút veszek,
haubitzot, mozsarat, kartácsot, serpentinelt, szerelembombival
hányatom le az ellentállókat, ágyúikat demontiroztatom... Magam Kolini
Marschot harsogtatok trombitáimon, melyet nekem Mars vett a páfusi
vásárban. No, nincs hát nekem nyilam, hanem puskám.

Esmeretlen

Ah!

Ámor

Mit sóhajtasz?

Esmeretlen

Ah! szánd meg, kis nagyhatalmú, az én nyögésimet s jutalmaztasd meg
céljokkal azokat.

Ámor

Mi azoknak a céljok? Nagy célozó!

Esmeretlen

Egy nem is tudom minek is kelljen neveznem: az én szívem lexikona neki
száz nevet is ád a szerelemnyelven.

Ámor

Nohát beszéld el a szerelem naturális historia szerénti karaktereit s
így determináld.

Esmeretlen

Az a szép és ártatlan teremtések közötti nexus a Mammalékre tartozik.
Házi állat, igen hasonlít énhozzám, indigena, terem Túr körűl
az Alfőldön, de a debreceni klímát is szenvedheti, epéje nincs,
annálfogva nyájas állat, soha, akihez hozzászokik, el nem hagyhatja,
a szívét jó tartani, az egy szép rejtekbe dobog, orcáján kétfelől az
ártatlanság tejébe úszkál a kellemetesség rózsája, a két szeme olyan,
mint a phosphorus, abba szikrázik a tiszta szerelem legszentebb
fáklyája, mellyel márvány kezén a hűség bíztat.

Ámor

Tudom már; még egyet elhagytál, az eledelét. Él mindazzal, ami jó
vétek nélkűl. Egyszerre megtudtam, hová célozol, Linné után. Én azt a
Linnét szeretem, mert ő az én világomban új világot talált fel, mint
Columbus és Coock. A fűvek szerelmeskedéséről levonta azt a szőnyeget,
mely alá a régiek oly homályosan kukucskáltak. -

     De ne félj te semmit is, ő szeret, és hogy jobban szeressen, ímé
egy ambróziával, mézzel, ürömmel, nektárral, nephentével[8] öszvecsinált
golyóbist teszek pisztolyomba.

3. Jelenés

Bohó és az előbbiek

Bohó[9]

Csak nem vihetett tovább rá a lelkiesméret, hogy az urak alkuját úgy
hallgassam, mint egy bolond. Kettőn esik meg a vásár, azt hallottam;
- de hát néző is ott van, nincs hát kettő, ha csak a nézőt a vevőbe
vagy adóba nem dugjuk. Pá, uram philosophusom, pá! hát ez a kis
isten úrfi? - no már e' rendes öszvejövési aspectus, velem együtt
háromszegű fény leve, no aki akar boldog lenni, most szülessen, ha ki
hazugságba tud hagyni, neki adom a csíziómat, meg egy harmadévi német
kalendáriumom van, s vegye el az én bolondi kenyeremet; aki pedig nem
születik, az magának tulajdonítsa.

Esmeretlen

No, Csajkos! mi jó kell?

Bohó

Mit kérdi azt az úr? Csak ami eddig.

Ámor

Én már megyek. Mit izensz, Csajkos?

Bohó

Hová, kis pullus? hová?

Ámor

Szerelem-országra, a jó főldre.

Bohó

Húj! biz Istók sok izenkém volna nekem oda. Bojhos kutya oda.[10]
Nempe primo, Katiért, eszem a szép lelkét, majd meg veszek. 2° Ű
olyan, mint az ördög kötötte róka, tudja az eblelke csak, csak izék.
3° Kendernyövéskor lesz esztendeje kenyér-ebédkor, hogy valamit
érzettem bennem, azolta mindég azzal ettem kenyerem, hogy vízi bornyút
nyeltem el, s a' nő bennem, vagy a vak tetű szántja a lelkem házát.
Ita tennapelőtt olvastam egy poétás könyvet. Hat szép Világi Énekek
vóltak benne, s abból húztam ki per consequens az én nyavalyámat.
4° Onnan Szerelemországból, a jó főldről, ha kaphatnék egy kis
szerelemgyökeret meg bolondítót, amivel annak a rosszhitű Katinak
eszét veszthetném, meg egy kis nadragulyát, amit áshatnék alá,
megadnám az árát fa pénzből, hisz elvehetné azt egy akaratja ellen
való bolond, ami egy olyan bolondnak is jó, akit maga a természet is
annak szűlt. Úgy-é? kicsi?[10]

Ámor

Meglesz, meg; majd kűldök egy szekérrel.

Bohó

Húj! egy se lesz úgy olyan bolond, mint én; héj, mire is kaphat az
ember, ha esze van. De hol lesznek az odavaló szekerek? a Veres
Toronynál? vagy hun?

Ámor

Ott, ott.

Esmeretlen

Ne lármázz, okos! nem is beszélhetünk miattad.

Bohó

Hjé! Súgva. Okos az úr, ha nekem azt mondja. Eb okos, annak sincs
esze, aki okos.

Ámor

Te pedig bízz abba, amit mondtam, meglesz; Ádjő!

4. Jelenés

Esmeretlen, bohó

Esmeretlen

Ugordj egyet![11] (Ugrik) Meg egy felet. (Ugrik) Addsza a
kalapomat, az ünnepit.

Bohó

(A magáét adja oda.) E' legesleginnepibb lesz, uram, segíjjével
mondom, úgy fogják benne az urat becsűlni, mint engemet, pedig
engemet a legnagyobb urak is nevetnek!

Esmeretlen

Ne okoskodj, mert rászoksz, azután kenyeret se kapsz. Én megyek. Itt
minden addig jól elrakva legyen. (Elmegyen.)

Bohó

Semmi se fog, uram, a maga helyén lenni, semmi sem. Az eszem se lesz
a maga helyén, higyje el az úr: most tovább nem kívánom az urat
tartóztatni, dolgaim vagynak. Mára jójtszakát! (Complim.)

5. Jelenés

Bohó (Egyedűl)

No, most egyszer megpihent a házunk. Ez a mi urunk jó ember vólna; de
nem akar az lenni, megismenten az a tokos bőr-könyv rontja el, be nagy
dolog! Uram őrizz! ki se látszik közűlök. Ütné a jószerencse mind azt
a sok istóriát,hadd veszne rajta a tóton mind egy szálig, csak Kati,
csak Kati mondaná azt nekem: édes Istókom, te vagy én Csajbókom.
Ihunni, csak kitörik belőlem a talentom. Ugyan Sajó, Sajó! hogy jut
eszedbe? Éj, be koloncos kutyaélet ez már, hogy az ember ehetik,
ihatik, dohányozhatik, mégis úgy fáj mindene, mint annak a rendi. Éj,
Kati, Kati! - De most találtam ki én is.[12] Philosophiát olvasok.
(Olvas graviter.) Ha! Kati zörög odaki; a' biz a', - - Kati. Húj,
philosophia! ki a házból![13] Behívom, - csak nem hívom, - mindjárt
- (Az ujján mondja) behívom, n. h. etc. mégsem úgy tovább, nem
hívom, b. h. etc. No, most egy cédulát írok neki: az én uram is úgy
tett. Csak, jó Kati, urason mindent! Majd mikor észre sem veszed, a
kebeledbe dugom. (Leűl, ír, s pipázik, graviter.)

A levél[14]

Ne izélj már, Katicám,
     Ne izélj már, gyöngyalak.
Ha terem kukoricám,
     Hidd el, dosztig tartalak.
Ha egy kukta be nem csukta
     Szíved szekrényét,
Valahára tedd polcára
     Túri edényét.
     Ha töredékeny a csupra,
          Vidd a gazra, vidd a zsupra.
E' lesz oltalmazó vár és citadella.
El nem törik, mint a rosólis butella.
     Szedj, szedj, lesz elég tőzekem,
     Főzzél benne, Katim, nekem.
          Talám egyikőnk se tanál,
          Aki benne lenne kanál.
     Mikor jóllakik legényed,
Osztán tisztán tartsd edényed.
          Magad főzöd, magad mosod,
          De bár a főldhöz csapdosod,
          Katinak tart Csajkosod.

Csajkos

Valld meg, szívem, szeretsz-é?
Itt a kezem, tetszik-é?

Kati

Csak téged tisztellek,
Hóltig, szívem! szeretlek,
Itt a kezem, ha kellek,
Csak éretted, míg élek.

Csajkos

Mondd még egyszer!

Kati

Akár kétszer.

Csajkos

Mondd még egyszer!

Kati

Akár kétszer.

Mindketten

Úgy hát te hólnap enyim léssz!

Csajkos

Én leszek papa!

Kati

Én leszek mama!

Csajkos

Én leszek papa!

Kati

Én leszek mama!

Csajkos

Papa!

Kati

Mama!

Csajkos

Papa!

Kati

Mama!

Mindketten

Fiat experientia! Fiat experientia!

Eddig lett vólna az első felvonás.

*