Babits Mihály

CSAK EGY KIS MÉHE...

De jó ébredni fehér falak közt
   madárszóra,
ahogyan engem márma költött
   a hajnalóra.

Nap néni oly szelíden mosolygott
   az ablakra
éji viharnak könnyes emlékét
   szárogatva.

De mint egy morcan kedélyes bátya
   vastag hangja,
mordult be kintről az öregtemplom
   morc harangja.

Egy kicsi méh meg beszorult valahogy
   a szobába
s az egész szoba most zeng, mint egy zsongó
   zeneláda.

Szeretnék sírni: olyan szép minden!
   Korholj, bátya:
mért veszett bangó figyelmem annyi
   csúnyaságra?!

Mosolyogj, néne! Csak egy kis méhe
   szállt lelkembe
s újra zeng lelkem - zsong, mintha örök
   hangszer lenne.