Tompa Mihály

ÚJ SIMEON.

Térdem remeg, hajam fehérlik,
Orcám redős... öreg vagyok!
S az új évet megértem ismét...
Nem vittek el bú, kor, bajok!
Az élet mintegy kérdi tőlem:
Mire vársz még? minek vagy itt?
És tol, mikép a fán letolja
Az ifju lomb a tavalyit.

Mégis, mit szivem váltig óhajt
És fennhangon kér ajakam:
Az: hogy csak éljek! kínosan bár,
Kenyér nélkül, hajléktalan;
Ha most meghalnék, el nem érve,
Mit szívem oly buzgón remélt:
Nem tartanám hosszabbnak éltem,
Mint egy kimúló kisdedét.

S mért függök e zajos világon,
Mikor csend s béke lesz amott?
Mit várhatok még életemtől?
Semmit, semmit... csak egy napot!
Melynek fényes, csábos reménye
A rég megunt földön maraszt,
S gátolja e sárház ledőltét...
Azt a napot várom, csak azt!

Szép, szép leend az! sok hasonlót
Nem szűlnek évek, századok;
Oh, hogy e fényes, e dicső nap
Mivoltáról nem szólhatok!
Pedig képét itt hordom... amint
Magát lelkembe rajzolá;
Ahogy velem volt alva s ébren,
Ahogy kisért mindenhová.

Rá gondolék magányom csendén,
S ha örvény nyilt hajóm alatt,
Rá a börtön fojtó legében,
És bujdokolva, mint a vad;
Heves csatákban azt kerestem
A por- s füstben szakadt derűn,
Hulló vérem- s muló napomra
Miatta néztem keserűn.

Sokszor véltem, hogy messze van még,
Sokszor hittem, hogy már közel!
Sugárit fellövelni láttam:
Akkor fedé sürű köd el;
Elhalványult, leszállt reményem,
S megint mosolygva tűnt elő,
Mint nyári esthajnal világa
Lassan mindig keletre jő.

Igy folyt el éltem, - s vén vagyok már
De boldogabb, mint annyi sok,
Kiknek tört hittel kelle délben
A koporsóba szállniok:
Az új évet köszöntve: lelkem
A hitnek karján ringatom,
Hogy e feltünt év rejti, hozza
Ama napot, az én napom!

Oh, akkor életem megújul!
Izmam gyors lesz, vérem meleg;
Kézen fognak, kik koszorúsan
S dalolva közben lejtenek;
Az életnek rozsdája: a gond,
Kor, kétség, bánat: egy se bánt!
E várt napon lelkem utószor
Cseng, villog fényes kard gyanánt.

S ha feltárúl az áldozóknak
Ama szent csarnok kapuja,
S megzendül a győzelmi ének:
Hallélujah! Hallélujah!
Ha tömjénem javát az oltár
Izzó tüzére hintenem:
Elég, elég lesz,...! vén szolgádat
Bocsásd el akkor, Istenem!