Tompa Mihály

POHARAM.

Nem jól vagyunk mi, édes poharam!
Ritkaság, hogy belőled bort igyam;
Ha iszom is, jó kedvet nem kapok:
Eszembe jutván a letünt napok!

Eszembe jut te régi víg urad,
- Ki fájdalom, már a mennyben mulat! -
Ki egykor a bakatornak levét
Csordúlatig tölté, tölté beléd!

Ülénk gazdád körül gyakran, sokan,
Hozzá növénk, mint a sás bokrosan;
S koccintván, a dal szebb lett veletek,
Mint egy ezüst síp bele zengtetek!

Éjfél után, ha gát és fék szakadt,
S kedvünk félig bú volt, félig harag;
S már nem derű  a hegyek homlokán,
Hanem vad tűz, mit keble nyögve hány:

Csendültetek... mondván: elég... elég!
S a bús hangról rátok nem ösmerék;
De képzelém a zárda-csengetyűt,
Mely eszmélni hív s fekhelyünkre kűld.

Igy folyt ez, igy! Ki vígan él, az él!
Szivünk láng volt, idegzetünk acél;
Bú-baj tartós, teher nem volt nehéz.
De az öröm oly édes, mint a méz.

Adóztatván ekkép az életet;
Egyszer gazdánk lábáról leesett;
Hű női kéz kórágyát nem veti...
(Család, rokon belőlünk telt neki.)

Homály, csend van körűle; halovány
Mécsvilág teng még fogyó olaján;
S halál-óra: éber pók ketteget...
Jelengetvén a végső perceket.

Ejh mit? ne hagyd magad! reá esénk;
Feje alá nyult ő, nyögvén felénk:
A pince-kulcs imhol... mulassatok!
Majd addig én itt... lassan... meghalok!

Nem vígadánk mi, - de ő meghala...
Még a torban szolgált ki pohara;
S mi, a bor és kedv edzett hősei:
Nem birtuk azt most kiüríteni.

Szűken hagyott, - nem hagyhatott sokat,
- Jó szív mellett a halmaz meglohad, -
S ugy rendelé: hogy árva és szegény
Osztozzanak, mivel birt, mindenén.

Tudván, minő kezekbe nem kerűl:
Mi vettünk meg mindent, becsin felűl,
Hogy udvarán megütték a dobot, -
(Higyjétek el, hogy senki nem lopott.)

Ez vásárolt ekét és boronát,
- Minek nekem? szerezze meg ki szánt!
A könyveket, - hadd menjen! amit ad
A bölcseség, nagyon sovány kamat!

Hanem midőn reád kerűlt a sor,
Ki boldoggá tevéd őt annyiszor,
Hogy tán benned a jó kedv árja van:
Megvettelek, szerelmes poharam!

De hasztalan! vidulnom nem lehet...
Mindent elront ez az emlékezet;
A szép multat ha jól felgondolom:
Vizzé válik miatta a borom!