Tompa Mihály

FEJÉR KATI.

Lányok, lányok, szőke, barna lányok!
Egy szavam van, ha meghallgatjátok!
Elbeszélem, ha szépen megkértek,
Fejér Kati történetét néktek!

Helyes egy lány ez a Fejér Kati,
Beh is jól jár vele majd valaki;
Ki elveszi, annak a házába
Vele megy be az Isten áldása.

Istenfélő, jámbor mindenképen,
Apját, anyját megbecsűli szépen.
Sütni, főzni, szőni, fonni nála
Nem tud jobban három falu lánya.

Örömemben meg is ölelnélek,
A farsangon meg is esketnélek,
Ha ti is mind ilyenek volnátok...
Mivelhogy én pap vagyok ám, lányok!

Hanem menjünk rendesen a sorján.
Jó Katinak irígye volt sok lány,
Azért volt a lányok irígysége:
Hogy a legény mind Katit dicsérte.

Tudnivaló, meglátják a szépet,
A takaros, szép fejér cselédet;
Őtet is bár dugdosta az anyja,
Megakadt a legény szeme rajta.

A legények közűl Barna János
Kopogtatott leginkább a házhoz;
Jó fiú volt: szüléje se bánta,
Kati se volt rosz szívvel eránta.

A faluban volt még egy más legény,
Ki Katiért majd elveszett szegény;
De szerelmét nagyon eltitkolta;
Árva Ferenc, a nevérűl mondva.

Jó móddal volt pedig Barna Jancsi,
De Ferencnek se tücski, se hajtski;
Jancsi derék, a lépése kényes,
Ferke szegény, nem igen személyes.

Tudta Kati, észrevette rajta.
Hogy Ferencnek búja van miatta.
Szánta, de hát nem tehetett róla,
Mert hisz kettőt hogy szeretett vóna!

Kapva kap a szón az asszonyember,
Pedig a szón elindulni nem kell!
A faluban minden azt beszélte,
Hogy Katit már Jancsi meg is kérte.

Lehet is, hogy volt valami benne,
Hanem biz az eltört ám egyszerre!
Kitudták a háztól Barna Jánost,
Kati pedig máshoz megyen már most.

Csapodárnak Katit se tartsátok,
Jancsit se kell sajnálni, jó lányok!
Mit ér az ily anyámasszony-legény...
Hanem menjünk tovább az esetén.

Tudjátok azt, hogy most a vadrácok
Háborgatják szép Magyarországot;
Parancsolat jött a vármegyétűl;
Kardra! kardra! gyáva ki nem készűl.

Fel is csaptak szépen a legények,
A hazáért meghalni is készek;
Árva Ferenc volt az első, aki
A helységben legelől állott ki.

Barna János, hetyke legény! hát te
Tán meghaltál, hogy még sem álltál be?
Dehogy halt meg, dehogy halt meg, gyáva!
Az inába szállt a bátorsága.

Más legénynek keskeny most az utca
Háta megett kilenc cigány huzza;
Jancsi pedig kimenni is átall,
Lopva néz mást a görcslyukon által.

Látta Kati a bátor Ferencet,
Bátorsága neki nagyon tetszett;
Jancsi dolgát pedig szégyenlette,
S imígy szólott hozzá akkor este:

'Ugyan Jancsi az Isten nevére,
Önkéntesnek hogy nem álltál még be!
Kicsúfolnak s nekem fáj, ha hallom,
Ugy-e elmégy? eredj el galambom!'

»Hová beszélsz, a Krisztusra kérlek!
Szeretlek, oszt itt hagyjalak téged!«
S a mentségnek nem volt hossza-végi,
De nem hagyott békét a lány néki;

'No, ha szeretsz, ép azért menj, látod!
Verjétek el azt a csunya rácot,
Mert idejön s a nyakad elvágja,
Vagy engemet elviszen rabságba!'

»Lesz ott ember, csak ne is szólj róla!«
'Ha lesz is, de véled még több vóna!
Ki jó polgár, elsőbb most előtte
A hazája, mint a szeretője!'

S azt felelte Jancsi utoljára,
Nem megy, inkább a kezét elvágja;
»No, ha nem mégy, ide se jőjj többet!«
Monda Kati s nem is szólott többet.

Búsan bement, becsukta a kaput,
Reggelig rítt, egy cseppet se aludt;
'Úgy is maradj itthon szégyen szemre,
Rád se nézek!' - monda keseregve.

S Barna János itthon maradt szépen,
De csúfolták is úton-útfélen,
A gyerek is kiabált utána,
S nótát csinált rá a falu lánya:

- Barna Jancsi derék egy katona,
Sás a kardja, fűzfagaly a lova;
Zab taréja, szalma sarkantyúja;
Jobb volna, ha az ágy alá bújna! -

Szomorú volt a Jancsi világa,
Oda van a becsület, a mátka
S az alatt azt írják az ujságok,
Árva Ferenc hogy veri a rácot.

Magasztalják, dicsérik Ferencet,
Kati apja még olyat is ejtett;
Hogy ha megjön: lányát neki adja.
A lánynak is nagy az indulatja.

Hogy megírták ezt neki levélben,
Szegény majd elveszett örömében;
És azóta mégegyszer vitézebb,
S írnak róla még több jót meg szépet.

S a táborból minden órán várják,
Elkapja a falu legszebb lányát;
Jancsi pedig... de ne szóljunk róla,
Jobb volna, ha régen meghalt volna.

Lányok, lányok, szőke, barna lányok!
A jó legényt vissza ne ríjjátok!
Rosz fiú, ha nem elsőbb előtte
A hazája, mint a szeretője.