Szabó Lőrinc

Balsors fia

A tanító urat, Szentpéteryt,
szerettem, mint balsors fiát, zsenit,
ki velem barátkozik. Ő, szegény,
jobban ismerte magát, és szerény
örömmel mutogatta tusait,
ecseteit és színes rajzait,
s bár legyintett, hogy "semmi!" s "másolat!",
élvezte gyermeki hódolatomat,
s felvillanyozva nyúlt a savanyú
lőre után. - Áh, megöl a falu!
- tört ki aztán. - Mert, tudja, Lencike,
a nervus rerum, a dolgok idege
- megint töltött - az az én bajom... - és
két ujjával mutatta, hogy a pénz...
Szörnyű, gondoltam; s a parókián,
este, hogy túlvoltunk a vacsorán,
égig dícsértem nagy barátomat.
- Kár, hogy iszik - mondta bátyám, a pap.