MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Reményik Sándor

Másvilági vándor a kezemen

Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.

Ne nézd, hogy száraz kóró a kezem,
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem.

Jer, telepedj meg a kezem fején, -
Csupán te érintsd, - nem érintlek én.

Az érintésed mily finom, - ilyen
Lehet egy túlvilági szerelem.

És most mesélj, - mondd el, hogy egykoron
Itt ültél te is egy kerti padon.

Magadbaroskadtan és egyedül,
Némán, bénán és tehetetlenül.

Emberként, kit a teste-lelke nyom,
S tudja, nincs szabadító hatalom.

S ím, lepke lettél, szárnyaló, szabad:
Fehér álom, nyugtató gondolat.

Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem,
Egy pillanatig maradj még velem.

És vigasztalj, hogy lepke leszek én,
S lebegek, mint te, valaki kezén,

Ki majd, magába rogyva - egykoron,
Ül itt, mint én most, egy kerti padon.

Nagyvárad, 1929 július 1