Madách Imre

Otthon

Messze tőlem, dőre földi gondok,
E küszöbnek kívüle maradtok,
Szent e hely, kicsiny világom ez;
Messze tervek szomja, hír s aranynak,
Helyt bizonnyal ottan nem találnak,
Ahol üdvöt a jelen szerez.

Ottkinn oly haszontalan csatázok,
Mindeneknek az utjában állok,
Itt teremtek, alkotok magam;
S látva, milyen jól tenyész körűlem,
Minden bennem él és veszve vélem,
Istenűlve élek boldogan.

Itt virágim gazdagon feselnek
S áldozatként illatot lehelnek,
Amiért hogy híven ápolom,
Ott a fácskák, melyeket neveltem,
Játszi árnyat vonva már felettem,
Állanak gyümölcsben gazdagon.

És madárkák jőnek messze földről,
Menten itten állnak üldözéstől,
Hogy dalok közt nyugton költsenek;
Szebben fénylik a napnak sugára,
Lágyabb a szellőnek suttogása,
Telkemen - hogy lakja szeretet.

Ott a kis ház ajtajában állva,
Vár a kedves ölelő karába,
És szemében tiszta érzelem;
Mint virág él, illatot lehelni,
Ő szeret, mert kell neki szeretni,
És nem tudna élni nélkülem.

S ha körülfon, mint egy bájgyürűvel,
Hó karokkal, forró, lágy kebellel,
E szent körbe nem fér semmi gond;
Messze zúg el a hálátlan élet,
Hír, kajánság, megcsalt szenvedélyek
Hangja elhal, míg hozzánk beront.

Óh, csak egy van ami még érhetne,
Hogyha a sors jókor eltemetne, -
Irígyelve boldog létemet;
S nézek gyermekemre nőm karában,
Benne egy megifjodott világ van,
S nem félek, hogy a sír eltemet.

Ő csatáz és lelkesűl helyettem,
Nem kidölt fa, hulló csillag éltem,
Emlék nélkül mely hiába vesz.
És a nő, ki csókkal életemben,
Halhatatlanit majd gyermekében, -
Síromon meg gyászkönyűje lesz.

Óh de el, de el a kis házküszöbről,
Csípős őszi szél fú a hegyekről, -
Föl van szítva kandallónk tüze -
És körűle néhány jó barát vár;
Pipafüsttel, tajtékzó pohárnál
Majd feledve lesz az ősz szele.

S ha kocogtat olykor ablakinkra
Új hasábot hányunk a zsarátra,
És regélünk rég történteket: - - -
Hű szerelmet, bút, tündérvilágot,
Pajzán tréfát, óriási harcot,
Melyben egy nagy nemzet vérezett. - -

Nő is ott ül, kis fiú ölében,
Kis fakardot forgatván kezében,
Anyja lopva könnyeket töről.
Óh a boldogság itt mind valódi,
És könyűt csak költészet fakaszt ki
Mult idők történeteiből.