Madách Imre

Ó- és újkor

Mért nem imádunk most, mint hajdanán,
Hellasz napos, olajfás partjain!? - -
Midőn fűzéres fejjel áldoztak
Mosolygó istenek oltárain?
Hittek, mert köztük laktak, élveztek
Isteneik, s parancsuk is ez volt,
E végett alkottak berket, napot,
E végett zúgott hab, szolgált a hold.
Ledönték lángoló oltárukat
És jött helyébe vérző feszület,
Egy isten szenvedt rajta, s vérzeni
Kell annak is, aki istent szeret.
Mit oly bőven hintett szét a nagy ég,
Élvezni bűn lett ajándékait,
Az istent tőlünk égbe számüzék,
És idegen lett szellemünk is itt.

Mért nem szeretünk most mint hajdanán
Hellasz napos, olajfás partjain?!
A lány lány volt, nem lestek benne mást,
Az ifju élvezett hó halmain.
A természet gyujtá meg lángjukat,
S tartott, míg lángjok élvezet vala;
Hálával tették le a poharat,
Ha forró szomjuk elmult általa.
Ma a lányt ideállá emelék,
Céllá tevék, azért silányult el,
Azért találja gyakran ördögnek
Az ideált váró megcsalt kebel.
Vár a leány, kibe szeressen majd,
Ki jő, kihez halálig kötve lesz,
Jő az ifjú, s egy édes pillanat
Mindkettőjökre ércbilincset tesz.

Mért nem foly a világ mint hajdanán
Hellasz napos, olajfás partjain?!
Kint folyt le az élet és küzdelem
A közpiacnak néphullámain.
Az ifju öntudattal lépe fel,
Nyilt volt előtte száz közhasznu tér,
Tudá, hogy a polgárerény utján
Mindenki amennyit nyom, annyit ér.
Ma rejtekben kél minden esemény,
A köztér puszta, csak bitó van rajt,
Hiúz szem néz a házi tűz mögé,
S mosolygás leplez tőle minden bajt.
Ma az ifjú ha érzi önbecsét,
Kétségbeesve megdermed mint kő,
Mert számadásba most az embernek
Nem súlya többé már, csak száma jő.

Mért nem halunk most úgy mint hajdanán,
Hellasz napos, olajfás partjain?!
Szender volt az örömrózsák felett,
Vagy a dicsőség szent babérain.
Máglyáról láng közt szállt fel szellemünk,
De a honos föld körében maradt
Itten danolt és itt melegedett,
Mint Phönix öltvén új alakokat.
Most mély gödörbe süllyesztnek alá,
Hol nap nem ér, hol rothadás lakik,
Halálunk büntetés egy vétekért,
Mely ezredektől ránk nehezkedik;
Lelkünk a földről messze vándorol,
Uj ismeretlen hon határihoz,
Hol egy megfoghatatlan istenség
Reánk, ki tudja, milyen végzést hoz.