MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Kassák Lajos

49

Esténként lehajtjuk zászlóinkat egye-
dül vagyunk a sötétség betakar bennünket
ó kiszakadtság és kirekesztettség
fekete vaspántokon forognak a csillagok látni
a horizonton átlépő utakat és az össze-
terelt nyájakat amint levetik fénygyapjukat
amiről beszélek az a valóság egyszinüsége a
szivben
akárha mondom Nem akárha mondom Igen a
dolgok rendületlenül ujjászületnek benne
a kovács ilyenkor kint ül a tejfehér hold alatt
és lassan emberré változik
a pékek azonban összetörik magukat a kádak
fölött nem veszik észre a levegő hideg
érintését s hogy a hosszu kések ketté-
fürészelik őket akár a halálra itélt tárgyakat
az emberanya magzatai ők valamennyien
az én testvéreim
de nem mondom nekik aranyból öntött oszlop
nem csókolom meg kemény csizmájuk alatt a
földet
pincék torkából előbujnak a ködök
egy a mi kezdetünk és kiteljesedésünk
átléptünk a tehetetlenség sövénykeritésén
érezzük hogy élünk
éjjel és nappal időnk ábrázatán dolgozunk.