Juhász Gyula

Mély az élet

A színpadon egy társadalmi drámát
Komédiáztak a szegény színészek.
A feleség, férj, az udvarló vitázott,
Kongottak a szavak, én ásítottam.
Unottan ültek s illedelmesen
A többi nézők, egy nagy, tömzsi bérlő
Már szundikált is kedves neje mellett.
A színen egyre kopogott a frázis,
A súgó néha kiabált rekedten.
A tisztességről és a hozományról
Beszélt a színész és egy új kalapról
És autóról a molett színésznő.
A deszkákon port vert az unalom már.
Én nem bírtam sokáig, elszaladtam
S ahogy kiértem az utcára, láttam
Magam fölött a tenger csillagot,
Amint szikrázott tőlük a magasság
És újra éreztem, hogy mély az élet!