MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Juhász Gyula

Magamhoz, nyárvégi estén

Nem születtél, látom: lenni legelsőnek,
Csillagot mutatni a borús időnek,
Vágy piros virágát büszkén szívre tűzni,
Titkait jövőnek bátran kibetűzni.

Apád is beteg volt, kifáradt keresztény,
Aki sírt a csillag és a féreg vesztén,
Akiben fölös volt a kímélő jóság
S örökül rád hagyta fájó szive sorsát.

De azért, én lelkem, még nincsen veszve semmi,
Ennyi gyöngeségből kell erőre kelni,
Ennyi szomorúság, ami tégedet vert,
Ötvözi ezüstté a költőt, az embert!

Csak zenélj, ahogy tudsz, méla hangfogóval,
Csak beszélj a csönddel, árnnyal, csillagokkal
És ha másra hallgat mind a többi ember,
Te beszélj tovább a zengő végtelennel.