MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Berzsenyi Dániel

VIGASZTALÁS

Mindég csak sírsz? csak bús siralomra
     Nyílnak most is bágyadt szemeid?
Mindég csak e gyászos sírhalomra
     Öntözgeted néma könnyeid?

Tudom, legszebb örömid reggelét
     E szomorú hant alá zárád;
Tudom, árva szíved kedves felét
     Kéri vissza epedő orcád.

Oh, hárítsd el ázott fátyolodat
     Bús szemedről, kegyes szenvedő!
Nem fedi már szeretett tárgyadat
     E porhalom s mohos temető.

Ott lebeg már az öröm szárnyain,
     Hol a békés Léthe csörgedez,
S virágzó zöld pálmák árnyékain
     Örök élet lelke lengedez;

Hol a myrtus- s amarantszigetek
     Felett arany aether mosolyog,
S illatozó balzsamos ligetek
     Közt az élet forrása ragyog;

Ott békesség s isteni nyugalom
     Harmatozva száll mindenekre,
Nincs ott bánat, sem gyász, sem sírhalom,
     Sem bús fátyol halvány képekre.

Nem szakad el a hív szerelemnek
     Ottan többé rózsakötele;
Ott virrad fel a sokat sírt szemnek
     Bíborszínben kívánt reggele.

Vár tégedet is e dicső tájék!
     Ezentúl szent hantjait járod;
Vár szeretőd, vár e kedves árnyék,
     S nemsokára szívedhez zárod.

Akkor égi csókok törülgetik
     Gyöngy orcádról kegyes könnyeid,
S rég ohajtott karok ölelgetik
     Rég ohajtott szűz tetemeid.

Ölelkezve fogtok leborulni
     Dicső Atyánk szent zsámolyánál,
S édes örömlángokra buzdulni
     Cherubimi harmóniánál.

[1803 körül]