Balassi Bálint

ÖTVENNEGYEDIK DIALOGUS, KIBEN ÚTON JÁRVÁN AZ VERSSZERZŐ BESZÉL ECHÓVAL. DE EZT NEM ÉRTHETI JÓL MEG AZ, AKI NEM TUDJA, MICSODA AZ ECHO

[azon nótára]

1
Óh, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák,
       kik nagy szerelmem tüzén,
Igaz bizonságim vadtok, mert kínjaim
       tudjátok, szinte mint én,
Ki látta éltében, hogy így haljon, vesszen
       más, mint én, szerelmesén?
                ECHO: Én!

2
Ki felele nékem? Távul az erdőben
       lőn ugyan valami szó,
Talám egyik tündér jár itt valamiért
       vagy valami nyulászó;
Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett,
       ha lábain volt békó?
                ECHO: Ékó.

3
Echo, nagy kínomba, kibe szép Julia
       éngem vertengeni hágy,
Mi könnyebbíthet meg, s mitűl lészen esmeg
       kemény szíve hozzám lágy?
Régi gyötrelmimet mi enyhítheti meg,
       s mi az, mire lelkem vágy?
                ECHO: Ágy.

4
Ágy, igazán mondád, de mondd meg azt is hát,
       ott ki vigasztalhatna?
Búm helyett örömet, gyönyörű életet
       nékem ott ki adhatna?
Igazán ki neve, kit jómnak felette
       lelkem oda kívánna?
                ECHO: Ánna.

5
Azt bizony megvallom, de jó szolgálatom
       kedves-é néki vagy nem?
Szép Julia-Annám lészen-é jó hozzám,
       s megkegyelmez-é nékem?
Hogy régen szolgálom, lészen-é jutalmom,
       s kell-é jót reménlenem?
                ECHO: Nem.

6
Kegyetlenségéért, tűrtem sok kínjáért,
       hát még Istentűl sem fél?
Ő fejér mellyében, mint szép lágy fészekben,
       kegyetlenség hogyhogy él?
Mert mint nyelved beszél, búmmal, én hiszem, él,
       óh, mely igen nem kémél!
                ECHO: Él.

7
Óh, hová légyek hát, tűrvén ennyi kínját,
       kivel vett körös-köröl?
Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez
       kegyes szemei elől,
Vetett gyötrelemre, s még meg is öl végre,
       amint látom, hogy gyűlöl.
                ECHO: Öl.

8
Már csak mutasd módját, mint olthassam lángját
       szerelmemnek, ki csak nő,
Mert hogy így szeretem, s jutalmát nem érzem,
       oka talám nem is ő,
Hanem más gonosz nő, ördöngös bűvölő,
       mert kegyes ő, semmint kő.
                ECHO: Ő.

9
Hát medgyek, én veszett, kit szerelem éget,
       s kit már ő bé nem fogad?
Szívem régi búmban, mint szép virág nyárban,
       szinte igaz úgy hervad;
Azért ádj tanácsot, szánd meg nyavalyámot,
       ha sebemet gyógyíthatd!
                ECHO: Hadd!

10
Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám?
       De lá, szívem mint gerjed,
Ha gyenge orcáján, mint Pünkösd rózsáján,
       látom, hogy színe terjed,
Magad se mondanád elhadni, ha látnád;
       nézd meg csak, és esmerjed!
                ECHO: Merjed!

11
Nem merheti lelkem, hanem ha két kezem
       végez ki életembűl;
No, tőrrel, méreggel nagy búmot vérem el,
       mert kiesém kedvébűl,
Látom, hogy csak gyűlöl, énnékem nem örül,
       rajtam nem is könyörül.
                ECHO: Örül.

12
Hogy hihessem én azt, ha látd-é, mint fáraszt
       szántalan sok veszéllyel?
Szemeim láttára nagy kegyesen másra
       nézdegél vidám szemmel,
Énnékem peniglen még szerelmem sem kell,
       veszt, sillyeszt gyötrelmekkel.
                ECHO: Kell!

13
Óh, vajha kellene, szerelmébe venne,
       vészne szívem bánatja,
De nem azt jelenti kemény tekinteti,
       s amint magát mutatja,
Hogy esmét szeressen, nem ádja azt Isten,
       noha lelkem imádja.
                ECHO: Ádja.

14
Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja
       nevét minden időben,
S talám meg is ádja, és szívét fordítja
       hozzám meg szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak,
       kiknek hazájok a Menn.
                ECHO: Amen.

15
Megdicsőült színben hogy gerjedt szívemben
       vidám Julia tűnék,
Egy sűrű erdőben én úton mentemben
       felszóval így éneklék,
Kérdezkedésemre verseim végébe
       Echótól ily választ vék.