Babits Mihály

OLVASÁS KÖZBEN

1903. jún.

Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró
hangyák mászkálnak feketén a könyvben
jaj... nézd... lecsusznak a világos lapról!
és fejembe bizsegnek... hosszú sor... tömötten.

S mindegyik egy-egy darabkát elrabló
súlyos velőm’... vékony csáp... viszi könnyen...
s agyam e mindig szikra-éhes tapló,
elfogy!... hál’isten... s megindul a könnyem...

A könny, a szelid, meleg, enyhítő...
és attól oly érzékeny lesz a kedvem,
amilyen nem volt száz esztendő óta.

Megáll... elég vén: meghal az idő;
a fülem zúg; s lenn mélyen a szívemben
örök búgássá szélesűl egy nóta.

                   Politikai Hetiszemle, 1907. szept. 22. 1. l.