Babits Mihály

NAPSZÁLLTAKOR

1903. jun.

Alig volt dél - és ime este már
az ablakot ködfátyol keni be,
áttetszik rajt’ sok vonalatlan árny
sötét és mégis halavány szine.

Benn ágy alól, sarokból a sötétség
Kimászik, mintha tolvaj volna csak,
Ki nappal még a házban elrejtőzék,
s előbuj lopni, mikor alszanak.

Tévedsz, tolvaj sötétség, én nem alszom,
s te kincseimből semmit el nem lophatsz,
amelyek lelkem mélyében ragyognak.

Lelkem ragyog, mint gyémánt, úgy ragyog,
s te félsz a fénytől. Én a fény vagyok
s én nem alszom, mert én sohasem alszom!

           Magyar Szemle, 1906. aug. 23. 547. l.