MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Vörösmarty Mihály

(MIKÉNT REBEGJEN...)

1

Miként rebegjen tiszteletet szavam
Dicső nevednek, mennyei férfiú?
     Miként borúljon bő kegyedhez
          Zsengedező erejű Caménám?

Még kétes elmém, - de hevesebb tüzem
Amelyet ébreszt... bennem örömre gyűlt,
     Hálám özönnel nyújta kedves
          Végre törő erejét vezérűl.

Bíztat reményem csalhatatlan szava,
S a tiszta érzés gyújta szövétneket,
     Mélynek világánál csodállak
          Tégedet égig ható becsedben.

Én csak csodálom nemzeti fényedet,
Nagy lelked elzárt titkaiból világ
     Elébe tűnő érdemidnek
          Béreivel jelesűlt személyed.

Nem képes ily kész hangokat ejteni
A gyenge lantos, - Moeoni kűrt szavát
     Érdemli rényed, de buzoghat
          Szíve szerint kiki bár erőtlen.

A már öröklő hír mire vár tovább?
Tettid kivágák oszlopodat, s örök
     Címek ragyognak dűlhetetlen
          Sarkolatin, s koszorúk virítnak

Fonnyadhatatlan szárakon a körűl.
Már elkerűlted gyászait a setét
     Éjnek, mi kell több? a teleknek
          Hervatagin kihatott nagy elméd,

Mellyel vezérléd szerzetedet, dicső!
Itt a tudós kar szét-nem oszolható
     Hálája zeng, áldást kiált ott
          Pórod az ép telekek kebléből.

Érzem művednek szép foganatjait,
Kedveltid által vettem azon szikrát,
     Mely lelkesítő gerjedéssel
          Tűnteti lételemet világra.

Miként lesz hálám, s szívem elég ezért?
Egy mély ohajtás annyi ezer között
     Ható-e hozzád? amikor víg
          Éljeneket dörög a sziklás hegy,

Oh ezt fogadd el, s amikoron közös
     Haszonra gerjedt éltedet, egyszerűn
          Ajánlom a bölcs Úr kezébe

2

Miként rebegjen tiszteletet szavam
Dicső nevednek mennyei férfiú?
     Mint keljen által bő kegyedhez
          Zsengedező erejű Caménám?

Kételkedőleg fontolom. A csekély
Erő hanyatlik egyre tekíntve, más
     Részről reményem felsegíti,
          Melyet igaz tüzem allapított.

Boldog vidéken lengeti képzetem
A tiszta érzés déli szövétneke,
     Ennek világánál csodálom
          Érdemidet, közösebb becseddel.

Én csak csodállak; zengeni nem merem
S méltán öröklő tetteidet, nehogy
     Homályt borítson gyengeséggel
          Tévelyedő szavam érdemidre.

Pest, 1819-1820