MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Vörösmarty Mihály

(LENGEDEZŐ SZÉLTŐL...)

1

Lengedező széltől suhogó zöld fának alatta
A Puha gyep tetején Coridon nagy búba merülve
Ily szomorú hangon bánatját közli ligettel,
Erdőkkel s csevegő madarakkal s erdei fákkal:
Oh Könyörűletlen szívvel elnézed e sorsom,
Durva Elek! Vagy tán nem ügyelsz dallomra kegyetlen!
Aki midőn Mopsust elhagyván búba merülnék,
S messze kiterjedező bokrok közt szívem epesztvén
Jó szíved könyörült rajtam, én véltem azonnal,
Hogy benned Mopsust, a jó Mopsust szemlélhetem ismét.
Megcsalaték, s a fergetegek komor éjbe boritják
Rám kiderűlt napnak szép fényeit, ily idegenség,
Legdrágább Elekem! hogy szállt szívedbe hanyatló,
Együgyü állapotom s keskeny aklomba betérő
Nyájam kis számát, s alacson kalibámat utálod,
S a számos nyájat bíró gazdákra tekengetsz?
Fordulj már kegyesen hozzám oh angyali termet![?]
Most amidőn a sürü homály terjedve befogja
Földünket, amidőn csendes bokrokban a nyúlak,
A Fákon madarak, s fészekben nyúgszanak együtt
És csak éji bagó huhog, és szép csergedezéssel
A patakok folynak, súhognak lenge szelektől
Messze terűlt tölgyfán zöldellő gyenge levélkék,
Zengj velem, erdőség, zengjél nagy búba merülttel,
Tedd meg, oh Elekem, hogy új Mopsusra találjak
Benned, s meg ne legyen szivem utálva előtted.
Mert valamint fákról elhúlnak gyenge levélkék,
Úgy én kedvemtől egyedűl megfosztva szomorgok,
Messze hagyám Mopsust, idegen térségre szaladván,
És már elfordulsz tőlem s végső vesztemre siettetsz
Irgalmatlan Elek! nem ügyelsz dallomra kegyetlen!
Zengj velem erdőség, zengjél mély búba merülttel,
Jer, közelíts hozzám s együtt versengve daloljunk.

2

Vagyha talán nem akarsz vélem dalolásra fakadni,
Jer velem e sűrű fák közt járkálva beszéljünk,
Vagy pedig e zörgő fának aljába ledöljünk
S a Komor éjnek fellegeit bánkodva csudáljuk.
Vígasztalj immár szavaiddal, Mopse vigasztalj.
Oh én emlegetém Mopsust, aki messze vetődött
Társát szüntelenűl híven könyvezve kesergi!
Mopsust emlegetém, ki kegyes volt, és könyörűlő,
Vélem-e, hogy Mopsust e kegyetlen Elekbe találom!
Nincs már semmi remény, elhallgatok, íme közelget
Éjji homálynak enyésztével a fényes hajnali csillag.
Majd még felkeresem Mopsust, s kebelemre szorítom
A könyörűletlen Eleket másoknak ajánlom,
Szünjetek, oh ligetek, s erdők, már zengeni vélem.

Pest, 1816