Tompa Mihály

GAZDAEMBER ÖMLENGÉSEI.

Nótája: Jaj istenem, mit csináljak,
             mikor semmim sincsen!

Fia voltam az apámnak, rám maradt a telke,
Életében kamara, csűr szépen meg volt telve;
Száz forintért a szomszédba az öreg nem küldött,
Nem hagyott rám adósságot, holtig való nyűgöt.

Boldogultam, gyarapodtam én is addig, meddig...
De bizony már gazdaságom derekasan mellik!
Mert van nekem hat leányom, mind eladó-számban,
Csak vinné már valamennyit, kinek oda szántam!

Néha napján nem volt nagy lány, hanem csak kis lányka,
Vették, vitték alighogy az iskolát kijárta;
Mig okos lesz és anyányi: most elvárják szépen...
Ím, itt vannak az enyimek élő példaképen!

Mikor ez a világ bejött, felruháztam őket,
A nyakokba akasztottam egy-egy köblös földet;
Az a csinos magyar köntös nagyon illett nékik.
Még magam is gyönyörködve néztem rajtok végig.

De a drága mulatságtól elesett a kedvem,
Mert eleget sohse vettem, akármennyit vettem;
Jön a vásár... ez kell, az kell... oh sok még a híjja...!
Ezt a dolgot, ha soká tart, a jó Isten bírja!

Aztán Tinka, Lidi, Minka s valamennyi lányom!
A fő dolog nem az itten, hogy selyem, meg bársony...
Hanem a szép magyar szabás, meg hogy olcsó légyen;
Cifrálkodás átok lenne szegény magyar népen.

Hát az izlés...! ugyan apám, csak arról ne szóljon!
Divat az úr, az ád törvényt, ez ül fenn a trónon;
Csunya, vagy szép, de felkapták; egész világ hordja,
Majd tudjuk mi... csak a pénzre legyen inkább gondja.

Nekem már egy fillérem sincs, - akinek van, költsön...!
Jaj de annak meg kell lenni, - ha nincs: vegyen kölcsön!
Négy lovunk van, minek annyi! mikor helyt áll kettő.
Egyik tehén mehet bátran, hiszen úgyis meddő.

Emberül van, gyermekeim! engedek a szónak,
Szép az élet...! ne aggasszon senkit se a holnap!
A semmiből uraskodni: ebben áll az érdem...
- Bizony, bizony furcsa világ! még ilyet nem értem!

Vadásszuk a ritka madárt; - űzi, ki hol érez:
S pironsággal, uzsorára, jut az ember pénzhez;
Mert bor nem kell, gyapju nem kel, gabona-ár pangó,
S végy valamit, csak ezt hallod: ah ez a rongy bankó...!

Tele van a szánk panasszal, hanem azért költünk,
És különös, hogy kevés nem, de sok  telik tőlünk;
Ha egy járja a bolondját, követi a másik,
Utoljára mindeniknek foga bele vásik.

Főispánnét alispánné, ezt esküdtné látja,
Papleánynak grófleányról készül a kabátja;
Pestit majmol debreceni, debrecenit túri...
No férfiak, most kell ám még azt a földet túrni!

Hiszen hogy az idegen toll hullong immár: jól van!
Legyen magyar, aki magyar, viseletben, szóban!
Ősi szinünk, ős erkölcsünk s nemzeti szép nótánk
Megtagadva, elcserélve: átkozottak volnánk!

Hordjuk a szép honi köntöst: ez a dolog rende!
De hova lett ama híres abaposztó mente?
S a nagy arany virágokkal általtörött szoknya,
Melyből hajdan anya s leány nászát ülni szokta.

Ha akad is: ez a mai finnyás izlés vénli,
Olyan furcsa ott a falon az a festett néni...!
Divatos rongy, áros semmi vagyon mostan becsben,
Hej pedig a jövedelmünk nem foly, hanem cseppen!

Igy a sujtás bizony sujtás lesz maholnap rajtunk,
És a prémet, mint a rémet úgy említi ajkunk.
Gazdag s szegény versenyt úszik lefelé az árral...
Hanem hiszen maga lássa, aki tudva kárt vall!

Tekintetes kalmár urak, piperésznő nagysám!
Azt a holmit olyan olcsón, biz Isten nem adnám!
Kanász-kucsma, s rőf szalagért száz forintot kérve:
Majd meglátjuk, akad elég, ki megadja érte.

Ez a szólás: vakulj magyar! egy kicsikét régi,
De még most is használ annak, ki a módját érti;
Batthyány-gyász, Kossuth-csipke, Garibaldi-kelme:
S nincs oly állott rosz portéka, amely el ne kelne.

Azért tehát, drága urak: szabó, ötvös, varga,
Gombkötő, szücs! itt az idő, most vagy soha... talpra!
Kegyelmetek jó magunkat húzzon, nyúzzon, messen!
Ugy lehet ám emeletes házat venni Pesten.

Igy teszünk mi! Ebéd előtt feldöntjük a tálat,
Meggyógyultunk, lábra álltunk, - s új nyavajánk támad
Annyit mondtuk: oh magyarság, nemzetiség jőjj el,
És nem tudjuk most fogadni tiszta, józan fővel.

No de semmi! megleljük mi majd az igaz útat,
Hisz a tűz is füstöt bocsát, amikoron gyúlad;
Kiheverjük ezt a kis bajt, kiálljuk a próbát;
- Nem is egy nap, nem is könnyen épiték fel Rómát!