Szabó Lőrinc
Szapáry Péter
Nagyon megfogott, rettenetesen,
egy kép egy piros irkafödelen,
Szapáry Péter. A szöveg, belül,
elmesélte, mily istentelenűl
bánt a vitéz gróffal a gaz török:
igába fogta és ökör helyett
vele szántatott. Így bukhat a hős?
És nem váltják ki? A szerencse győz?
Borzadva néztem a büszke rabot,
irigyelve erejét, s a dacot,
ahogy az ostort állta. Sebei
húsomban égtek... Ha választani
lehetett, mégis mindig azt a szép
irkát vettem meg, a Szapáryét,
azt a szörnyűt... És sírtam rajta, és
szinte szent lett bennem a szenvedés;
majd, mint aki készűl valamire,
szótlanúl bámultam a semmibe.