Szabó Lőrinc

Örök változás

Ne szégyelld! Nap kél, nap száll. Arcodat
építi-bontja perc és gondolat,
ég felhőit a szél. A tavalyi
hóra gondolsz? Eltünt? Az igazi
bökkenő itt is más: a hova lett
nem azt mondja, hogy nincs! Dísztelenebb
a beszéded, de csupa mozdulat,
mint a Kezdeté: főnév-ragokat
rügyez s jelzőbe borúl az ige:
isten van a nyelvtanban: amibe
kapcsolni tudsz, amire van szavad,
mindaz lehetsz, mindaz vagy! Mialatt
csodáltál, csoda lettél. Te, vagy én?
Megközelíthetetlen, mint a fény,
ama Vaké, a titok: rostjaink
szétszárnyalnak, lazuló rácsain
szökik a lélek, nem is egy, de száz.
Mi vagy? Ne szégyelld: örök változás!