Reményik Sándor

Üstökösuszállyal

Te mondtad Kiplinggel: ha meghalunk,
Rettentőn megnövünk!
Ha szertehullott földi börtönünk...
A sok belénkfojtott szépségcsíra
Kiszabadul,
Termőbb talajba hull,
És mind kihajt,
Ha majd a végtelenben alkonyul,
S ott hajnalodik majd.
És akkor könnyedén megyünk
A tűfokán is által,
És festünk, írunk üstökösuszállyal!
Ez lesz a toll!

És ez lesz az ecset!
Amit majd nem remegő földi kéz,
De túlvilági hatalom vezet.
Egyszer csak azon
Vesszük észre mi testvérek magunk,
Hogy kiválasztott művészek vagyunk,
Akiknek minden, minden sikerül, -
S csak a jó Isten a kritikusunk.
Nem zavar semmi se.
Akkor a szemünk könnyel lesz tele,
S megkérdjük a Te jó Kiplingedet:
Hogy így képzelte-e?