Reményik Sándor

Türelem

     A költő, a példátlan, régi nagy
Megbélyegzett Téged s megátkozott,
Állatok erényének hirdetett,
Robbanó lelke teljes erejével
Útált és megvetett.
S nem is csillagot-söprő mozdulattal,
(Hisz láthatatlan karja égig ért!)
Csak egy rúgással,
Ahogy oktalan állatot szokás - -
A sutba, messze - elrúgott magától.

Nekem Te mindenem vagy, Türelem:
Szelíden fénylő álló-csillagom,
Rámmosolyogsz és engem mosolyogtatsz.
És Te vagy népemnek is mindene,
Kit minden égi vándor elhagyott.
Mi lenne, ha egy tébolyodott percben
Nekem is égig érne a karom,
S magam egéről és népem egéről
Lesöpörnélek őrült mozdulattal:
Türelem, szelíd álló-csillagom? -