Reményik Sándor

Nyomdában

Indul a gép, s már tompán dübörög,
Megilletődve, halkan reng a padló,
A rengést megkívánják a falak,
S a mennyezetnek ők adják tovább,
Mint ágyúzásnál, ablaküveg csörren:
A gondolat, az újszülött titán
Hirdeti, hogy ím világgá röpül.

Az ifjú titánt csend termette meg,
Magány növelte fel,
Tán erdőzúgás volt bölcsődala,
Nemzője talán csillagragyogás volt
És éji mécse enyhe lámpaláng,
Ringatója szelíd sajka-lélek.

De most röpül, most harsog, dübörög,
És hangját visszhangozzák a falak,
És visszhangozni fogja egy világ.
A lélek fészkéből a sasfiók
E gépek szárnyán csattogva kikél
S vijjogva nyilal fel a végtelenbe.

S mi egyé volt: most ezrek kincse lesz,
S mi patak volt: most folyammá dagad,
Szakadnak bele új mellékfolyók,
Új lélek-erek minden fordulónál,
Kriptákon, temetőkön nyargal át,
Kereszteket dönt, koporsókat tép fel.
És gazdagodik minden szívveréssel.
És hirdeti, hogy erősek az élők,
És hirdeti, hogy élnek a halottak.
- Indul a gép - s már tompán dübörög.

Mint ágyúzásnál: megcsörren az ablak.