Radnóti Miklós
PONTOS
VERS AZ ALKONYATRÓL
Kilenc
perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb
lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.
Az este jő s
a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s
akit
figyelget: a bujdosó nap.
búvik magas
füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és
hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.
Híven tüntet
két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön
az ég:
szuronyos szellővel üzen;
s mosolyg a
szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s
könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.
(Így öregszik
az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a
Tiszán
s beleheli a partokat.)